Connect with us

Kiemelt hírek

A diktatúrák titka a totális médiauralom

Létrehozva:

Vucsics elnököt ábrázoló óriásplakát | Fotó: Sasa Djordjevic / AFP

Az autoriter berendezkedésű és diktatúrába hajló társadalmakban nagyon hasonló módon szűrik ki az ellenzéki hangokat, úgy a sajtóban, mint az élet más területein. Igaz ez Szerbiára is: fókuszban a Vucsics-rendszer médiapolitikája.

Amikor 2020 tavaszán a koronavírus-járvány elérte Kelet-Európát, Ana Lalics újságíró egy vajdasági kórház felkészületlenségén keresztül tárta fel, hogy Szerbiát mennyire „meglepte” a vírus tombolása. A riport nagy vihart kavart, nem sokkal később Lalicsot pánikkeltés és a kórházi szabályok áthágása miatt letartóztatták, majd egy ablak nélküli cellába zárták. Nem sokkal később ugyan kiengedték, és a kormány nyilvánosan bocsánatot kért tőle, az ezt követő karaktergyilkosságot nem úszhatta meg. Hetekig arról zengett a kormányfőhöz, Alekszandar Vucsicshoz hű sajtó, hogy Lalics elárulta hazáját. „Az egész nemzet szemében közellenséggé váltam” – vallotta Lalics.

 

Tévék harca

Míg az 1990-es években, Szlobodan Milosevics uralma alatt még előfordulhatott, hogy rendszerellenes újságírókat bebörtönöztek, vagy rosszabb esetben megöltek, addig mára Szerbiában is finomodtak az eszközök: aláássák a kritikus újságírók hitelességét és korlátozzák a nyilvánossághoz való hozzáférésüket. Szerbia azonban nem egyedül járja ezt az utat, Lengyelország, vagy épp Magyarország is termékeny táptalaja a cenzúra új formáinak a közép-kelet-európai régióban. Az új eszközök többnyire elkerülik a nyers erőszak alkalmazását, szelídebb, és kétségtelenül hatékonyabb módon befolyásolják a közvélemény gondolkodását.

Zoran Gavrilovics, egy független médiafigyelő csoport ügyvezető igazgatója szerint az ország egy nagy társadalmi kísérletté vált, mert a szerb televízió annyira elfogultan támogatja az államfőt, hogy azzal választásokat képes eldönteni. Az egyik tanulmány rámutatott, hogy szeptembertől kezdődő három hónapos időszakban Vucsiccsal 44 órát foglalkoztak a közszolgálati híradások, ezek 87 százaléka pozitív kicsengésű volt, míg a legfőbb ellenzéki párt csak három órát kapott, azt is 83 százalékban negatív felhanggal. A Vucsicsot kritizáló tartalmak szinte kizárólag egy független hírcsatornán, az N1-en jelenhetnek meg, Lalics leleplező riportjait is itt láthatta a szélesebb közönség.

 

Vérző cápa a Balkánon

Mind nagyobb piaci részesedésért az N1-et is sugárzó Serbia BroadBand (SBB) nevű kábelszolgáltató élethalálharcot vív az államilag irányított Telekom Srbija telekommunikációs céggel. A Telekom legutóbb azzal vitt be gyomrost riválisának, hogy az angol labdarúgó bajnokság közvetítési jogait elhappolta előle. Az SBB-nek esélye sem volt, a Telekom a korábbi, SBB által leszurkolt összeg hétszeresét fizette ezért, szezononként mintegy 100 millió eurót ajánlott a 2022-2028 közötti periódusért, miközben a jelenlegi egy idényre 12 millió euróról szól. Összehasonlításképpen: egy lényegesen nagyobb piac, Oroszország egyik médiavállalata negyedekkora összeget fizetett szezononként a legértékesebb európai futball-ligáért. Milija Zekovics, az SBB vezérigazgatója egy interjúban elmondta, nagyon nehéz egy olyan versenytárssal szembeszállni, amely nem törődik a profittal. A cég igazgatótanácsának elnöke, Dragan Solak elárulta, hogy ki akarják végezni az SBB-t, mert a „Balkánon senki sem akar vérző cápává válni.”

A kormánykritikus N1-csatorna folyamatos harcot vív a mind nagyobb lefedettségért és az ezzel járó nyilvánosságért, azonban vidéken a Vucsicshoz hű polgármesterek minden erejükkel akadályozzák az SBB kábelek kiépítését. Az Európai Unió és az Egyesült Államok többek között ezért is támadja Szerbiát a médiapluralizmus hiányára hivatkozva, de a folyamatot megállító és visszafordító következményekről még nem beszélhetünk. Ennek egyik oka Rasa Nedeljkov, a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ belgrádi felelős igazgatója szerint az, hogy Szerbia egy lőporos hordón ül, hiszen az Oroszországgal és Bosznia-Hercegovinával való kapcsolata is meghatározza viszonyát az európai politikához. Az ország vezetése olyan ütőkártyákat tart a kezében, amelyekkel szabad kezet kaphat a totális médiauralom kiépítésére. Nedeljkov úgy véli, Vucsics tanult a korábbi államfő, Szlobodan Milosevics hibájából, és nem hagyja érintetlenül a regionális médiákat, nem becsüli le a vidéki szavazók számát és erejét, így az egész országban az ő üzenetét hallhatják. A Milosevicset kritizáló B92-es rádióállomás például Vucsics egyik hívének kezében van, és nyíltan kormánypropagandát sugároz.

 

Szűkül a médiatér

Szerbiában beszűkült a kormánykritikusok médiatere” – mondta Zoran Szekulics, a FoNet független hírügynökség alapítója és szerkesztője, aki szerint „a közvetlen és közvetett ellenőrzés szintje olyan, mint az 1990-es években, Milosevics ellenőrzése alatt”. Dragan Djilasz, az SSP nevű ellenzéki párt vezetője úgy érzi magát az országban, mint egy némafilmes színész, mert míg a kormányfő, Vucsics akár órákig megszakítás nélkül beszélhet a programjáról, addig ő a legnagyobb tv-csatornákon csak támadások célpontjaként jelenhet meg.

A New York Times összegzése szerint jól látható, hogy a posztkommunista illiberális demokráciákban egyre nagyobb teret kap a médiapiac totális letámadása, és ehhez az állami források mérhetetlen mennyiségben állnak a hatalom rendelkezésére.

 

Boros T. Tamás

(Írásunk a New York Times január 17-én megjelent cikke alapján készült.)

Legnépszerűbb cikkeink