Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Béremelést ígért Orbán Viktor

Létrehozva:

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában ígérgetett.

„2022 január 1-től huszonegy százalékkal emeljük az ápolónők, húsz százalékkal pedig a bölcsődei, szociális és kulturális dolgozók bérét” – jelentette be Orbán Viktor péntek reggel az állami rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy a minimálbér kétszázezer forintra történő emeléséhez szükség lesz a vállalkozókat terhelő adók csökkentésére, erről egy-két héten belül megállapodás születhet. Szerinte a gazdasági teljesítmény nélküli nyugdíj- és béremelés az ország összeomlásához vezetne, amelyre már korábban is volt példa. A béremelést fedeznie kell a gazdasági teljesítménynek. A pedagógusokról is szót ejtett a kormányfő, akiknek 2022-ben várhatóan tíz százalékkal emelik a fizetését, 2023-ban pedig akár jelentősebb bérrendezésre is számíthatnak.

A nyugdíjprémiumról szólva Orbán elmondta: azt novemberben kapják meg a nyugdíjasok, és nyolcvanezer forintnak megfelelő összeg lesz. Megjegyezte, nem adta fel a reményt, hogy sikerül megteremteni a feltételeit annak, hogy a 13. havi nyugdíjnak ne csak a második heti részét, hanem az egészet vissza tudják adni. Az SZJA visszatérítését is megemlítette, amelyre szerinte Magyarországon még nem volt példa. Az adóhivatal 600 milliárd forint formájában adja vissza a 2021-ben befizetett adót mintegy 1,9 millió családnak.

Arról a brüsszeli döntésről is beszélt, miszerint az Európai Unió tagállamai közösen fognak pénzt felvenni a világpiacról, és ezt a pénzt bizonyos célokat meghatározva adják majd oda a tagállamoknak. Egyes országok már júniusban megkapták a rájuk eső részt, Magyarország azonban még mindig nem. A miniszterelnök szerint emögött az LMBTQ-lobbi áll, amelyet a magyar kormány határozottan elutasít. Mint mondta: „A magyar gazdaság nem szenvedhet amiatt, hogy Brüsszelben összekeverik a gazdaságpolitikát a szexuálpolitikával.”

A kormányfő bírálta a brüsszeli döntéshozók határozatát, miszerint a klíma ellen úgy kell harcolni, hogy folyamatosan emelik az energia árát, amely szénből és gázból keletkezik. Hozzátette, a két hét múlva esedékes miniszterelnöki csúcstalálkozón napirenden lesz a téma.

Orbán felhívta rá a figyelmet, hogy a vírusnak az ősz a kedvenc időjárása, ilyenkor gyorsabban terjed. Kijelentette, csak az oltás segít, a bezárkózás nem véd meg, a felelősségteljes magatartás az oltás felvétele, Magyarországon azonban sokan agitálnak az oltás ellen, és ez nem marad hatástalan. A harmadik oltásról szólva a miniszterelnök azt mondta: „Én is fel fogom venni jövő héten, pedig nem vagyok egy félős típus.”

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink