Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán Viktor: Napokon belül állami tulajdonba kerül Ferihegy

Létrehozva:

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben jelentette be, hogy a kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba.

Amint a repülőtér ismét többségi állami tulajdonban lesz, a kormány dönteni fog az oda vezető infrastruktúra kérdéséről is – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a parlamentben kifejtette, hogy optimisták a ferihegyi repülőtér állami tulajdonba való visszakerülését illetően. Az LMP-s Kanász-Nagy Máté által felvetett fővárosi ügyekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Orbán elmondta, hogy reményeik szerint napokon belül „az önök koalíciós partnere által eladott ferihegyi reptér” visszakerül többségi állami tulajdonba.

Portfolio megírta, hogy a kabinet már április elején jelezte, közel állnak a repülőtér megvásárlásának befejezéséhez. Orbán Viktor korábban már egy lezárt ügyként hivatkozott erre. A ferihegyi repülőtér állami kézbe való visszaszerzése stratégiai célból – legyen az nemzetbiztonságinak vagy éppen szuverenitásinak nevezett szempont – régóta kiemelt célja volt az Orbán-kormánynak.

Mint ismeretes, 2005 júniusában a Gyurcsány Ferenc vezette kormány ideje alatt az állam privatizációs szervezete koncessziós tendert írt ki. Az év végére a tender sikeresen lezárult, és a repülőtér irányítását a brit BAA, fontos brit repülőterek üzemeltetője és tulajdonosa vette át.

Másfél évvel később, 2007 júniusában tulajdonosváltás történt, miután a BAA eladta tulajdonrészét a német HOCHTIEF AirPort vállalatnak és három pénzügyi partnerének. 2011 júniusában a kisebbségi tulajdonos Magyar Állam a tulajdonrészét eladta a többségi tulajdonos befektetőcsoportnak, így a repülőtér üzemeltetéséért teljes mértékben a HOCHTIEF felelt, amely 2013-tól HOCHTIEF AirPort AviAlliance néven üzemelt tovább.

Az Orbán-kabinet 2021 óta dolgozik azon, hogy visszavásárolja a Liszt Ferenc repülőteret, ennek az ügyletnek kerülhet most pont a végére a közeljövőben.

 (Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink