Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban

Létrehozva:

A Debrecenben épülő nemzeti oltóanyaggyár területe az alapkőletétel napján, 2021. szeptember 5-én | Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Az innovációs és technológiai miniszter vasárnap erősítette meg a hírt.

Palkovics László a Debreceni Egyetem innovációs parkjában a gyár alapkövének  elhelyezése apropóján tudatta, hogy évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben.

A fejlesztés hazai oltóanyagból teszi tartósan lehetővé a biztonságos ellátást, hatékony és gazdaságos védekezést biztosít majd az esetleges későbbi világjárványok, lokális járványok ellen, miközben munkahelyeket is teremt – mondta a miniszter.

Ügyelnek arra, hogy a gyár szükség esetén bővíthető, különféle vakcinák gyártására alkalmassá tehető legyen – tette hozzá, megjegyezve: Debrecenben épülnek ki azok a hazai fejlesztési és gyártókapacitások, amelyek képessé teszik Magyarországot, hogy rövid időn belül új gyártási technológiákat fogadjon, adaptáljon, illetve új generációs vakcinákat állítson elő.

Palkovics utalt arra, hogy ez nem előzmények nélküli vállalkozás, Magyarországon csaknem egy évszázadon át, az 1990-es évekig gyártottak humán oltóanyagot, a gyógyszeripari privatizáció viszont nagyrészt felszámolta ezt a tevékenységet. Úgy fogalmazott: tavaly, a koronavírus-járvány elején a védőeszközök hiánya, a beszerzések nehézsége ráirányította a figyelmet arra, hogy „ilyen helyzetben csak magunkra tudunk számítani”. Méltatta azt az összefogást, amelynek eredményeként négy orvostudományi egyetem és több kutatóintézet együttműködésével több mint 120 projektjavaslatot tettek le a kormány asztalára, ezeket el is fogadták, és megkezdődhetett a hazai eszközök gyártása, gyógyító eljárások alkalmazása.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő az ország legfontosabb beruházásának nevezte a nemzeti oltóanyaggyár felépítését. Magyarországon a legfőbb érték az ember, és a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban „azzal szembesültünk, ha baj van, csak magunkra számíthatunk” – mondta. Hangsúlyozta: fel kell építeni azokat a kapacitásokat, amelyek lehetővé teszik a magyar emberek megvédését.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink