Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Égből pottyant világbajnokság

Létrehozva:

Péntektől július harmadikáig ismét hazánkban adnak egymásnak randevút a világ legjobb úszói, műúszói, műugrói és pólósai. Az esemény látványban valószínűleg elmarad majd kissé a 2017-es budapesti vizes világbajnokságtól, de izgalmakban és nagyszerű sportélményekben biztosan nem lesz hiány.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) Japánnak, pontosabban Fukuoka városának ítélte a 2022-es világbajnokság rendezési jogát, ám a koronavírus közbeszólt: a rendezők 2023-ra halasztották a világraszóló pancsolást. A FINA viszont úgy döntött, hogy rendkívüli világbajnokságot rendez idén nyáron, amelynek a házigazdája 2017 után ismét Budapest lehet – joggal gondolhatjuk tehát, hogy a mostani világbajnokság rendezése az égből pottyant az ölünkbe.

Ezúttal persze nem várható el az a monumentalitás, ami az öt évvel ezelőtti versenyrendezést jellemezte, hiszen mindössze négy hónap állt a szervezők rendelkezésére, hogy tető alá hozzák az eseményt.

A helyszínekkel persze nem lesz gond, az úszóversenyeket természetesen a Duna Arénában rendezik meg, és itt találkozhatunk a műugrókkal is. A nyíltvízi úszók a Lupa-tavon mérhetik össze tudásukat, a műúszók pedig a Margit-szigeten, a Széchy medencében küzdenek meg az érmekért. Magyar úszósikerek ide, látványos versenyek oda, tegyük a szívünkre a kezünket: a vizes világbajnokságon a legjobban azért a pólósok szereplését várjuk. A vízilabdatorna küzdelmeinek ráadásul a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda mellett három vidéki medence (Debrecen, Sopron, Szeged) ad otthont.

Természetesen a magyar férfi- és női válogatott egyaránt Budapesten játssza majd csoportmérkőzéseit, a férfiaknak Brazília, Montenegró és Grúzia, a nőknek Kolumbia, Kanada és Olaszország jelenti az első három kipipálandó feladatot.

A világbajnokság hivatalosan szombaton kezdődik, ekkor már több versenyszámban éremosztó is lesz, de a vizes sportok legnagyobb rajongóit már a péntek is a margitszigeti medenceparton találta, ahol a műúszás rövidprogram-selejtezőivel elkezdődtek a versenyek.

A magyar sportszervezés világát számos jogos és jogtalan kritika érte az elmúlt években, de azt nem lehet vitatni, hogy amikor megrendezünk egy nagy sporteseményt, azt sikeresen, magas színvonalon tesszük. Minden bizonnyal így lesz ez most is, ráadásul arra is számíthatunk, hogy a hazai medencékben a magyar sportolók ismét remek eredményeket szállítanak.

Legnépszerűbb cikkeink