Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Aki megnézi, beleszeret

Létrehozva:

A Kincsem Parkban található Budapest Rugby Centerben rendezik a hetes rögbi Európa-bajnokság másodosztályának második, egyben záró fordulóját, ahol a bombaerős mezőnyben a férfiaknál és a nőknél is szurkolhatunk a magyar válogatottért.

Annál is inkább, mert férficsapatunk a Trophy névre hallgató másodosztályú Eb első, zágrábi fordulójában az igen előkelő negyedik helyet szerezte meg, olyan válogatottak társaságában jutva az elődöntőbe, mint Anglia, Írország és Wales. Aki kicsit is jártas a rögbi világában az tudja, hogy ez már azt jelenti, hogy az sportág elitjével is partiban tudunk lenni, bár azt azért megjegyezzük, hogy messze még az a pillanat, amikor elmondhatjuk, hogy ezeket a csapatokat le is tudjuk győzni. Ennek ellenére remek lehetőség lesz a hétvégi hazai torna arra, hogy tovább fejlődjön a magyar válogatott. A walesi származású, de évek óta Magyarországon élő korábbi magyar válogatott Gareth Lloyd együttese alighanem mindent meg is tesz majd azért, hogy csökkenjen a távolság a mieink és a sportág őshazájából érkezett vendégek között.

Női csapatunk is a Trophy mezőnyében szerepel, bár ők még nem tartanak ott, mint a férfiválogatott. A zágrábi első felvonásban a csoportból nem jutott tovább, bár ez csak rosszabb pontkülönbségének volt köszönhető. Végül aztán a helyosztókon a kilencedik helyet sikerült megszerezniük a magyar hölgyeknek.

A pénteki csoportmérkőzéseken a női válogatott Svédországgal, Portugáliával és Moldovával mérkőzik, míg a férfiak szombaton lépnek először pályára sorrendben Dánia, Horvátország és Wales ellen. A csoportok első két helyezettje jut a legjobb nyolc közé, a kiesők az alsóházi helyosztókon folytatják. A végső sorrend a zágrábi és a budapesti torna végeredménye alapján alakul ki.

A hetes rögbi a nagypályás sportág csapatonként hét játékossal, kisebb pályán, kicsit más szabályrendszerrel játszott változata. Azért is érdemes lehet ellátogatni hétvégén a Kincsem Parkba, mert a hetes rögbi rendkívül pörgős, izgalmas és látványos játék, amit még azok is élvezni tudnak, akik most találkoznak majd vele először. Nem véletlen, hogy Nemzetközi Olimpiai Bizottság a rögbinek ezt a változatát vette fel az olimpiai sportágak közé. Ez persze nem azt jelenti, hogy az eredeti rögbi ne lenne élvezetes játék (sőt!), de aki a hetessel megismerkedik, az többnyire azonnal beleszeret. Az első randira pedig remek lehetőség lesz a hétvégén.

Legnépszerűbb cikkeink