Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Létrehozva:

Na, fiam, az a lényeg, hogy az egyik labda mindig a levegőben legyen! – alighanem sok szülő mutatta már így a gyermekének, amikor előállt a kérdéssel: hogyan kell zsonglőrködni.

A zsonglőrködés alapjait nem különösebben nehéz megtanulni, a technikák elsajátítása mindössze néhány órát vesz igénybe. Persze ahhoz, hogy az ember valóban élvezze a játék örömét – mint annyi más hobbi esetében – gyakorolnia kell. Viszont már maga a tanulási folyamat is elég élvezetes, hiszen gyerekkorában zsonglőrt látva mindenki elcsodálkozott, hogy miként kell azt a három labdát ilyen ügyesen és hosszan dobálni – aki pedig el is kezdi megtanulni, erre a kérdésre választ kap.

Jótékony hatások

Márpedig érdemes belekezdeni, hiszen a zsonglőrködés nem csupán a fel-le, vagy éppen egyszerre mozgó kezek összhangjáról szól: javítja a mozgást, segít megteremteni a ritmust a jobb- és bal oldalunk között, hiszen nem mindegy, mikor mozdul egyik és másik kezünk. Az erős összpontosítás javítja a koncentrációt és segít kizárni a külvilágot, ráadásul a két agyfélteke is összeköttetésbe kerül, harmonizálódik, és egyik működése sem lesz túlsúlyban.

Mára tudományosan is bizonyított, hogy a zsonglőrködés, mint játék, sok mindenben segíthetné hétköznapjainkat. Gyarmathy Éva, pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ és az SNI Tehetségeket Segítő Tanács megalapítója ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „A digitális korban az általános mozgáshiány nagymértékben meggyengítette az emberek neurológiai harmóniáját, emiatt terjed a tanulási zavar. Ha a zsonglőrködés terjedne legalább olyan mértékben, mint a diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia, figyelem és hiperaktivitás zavar, ezek a neurológiai alapú teljesítményzavarok sokkal kevesebb bajt okoznának.”

Ráadásul a zsonglőrködés nem magányos sport: sokféle páros zsonglőrjáték létezik, ami sokkal élvezetesebb, ezek segítik az együttműködést, és erősítik a közösségi összetartozás érzését.

Ha ez nem lenne elég, a zsonglőrködés sikerélményt ad, fejleszti a gondolkodást és a motorikus képességeket is. Ezért is jó már gyerekként elkezdeni, akár 7-8 éves kortól.

Nem beszélve arról, hogy a labdákat bármikor elő lehet venni a táskából, ha várakozni, kell és az unalom kezd eluralkodni a gyereken (vagy felnőttön). A labdát pedig általában mindenki szereti dobálni, akár magának, vagy a társának. A közös játék pedig köztudottan jót tesz a szülő–gyermek kapcsolatnak, de a felnőttek is szeretnek egymással játszani. Az már csak ráadás, hogy ilyen módon a feszültséget is oldhatjuk, hiszen zsonglőrködés közben gyakran előkerül a nevetés, a tréfa és eltávolodnak a mindennapok gondjai.

Van kitől tanulni

Bár zsonglőrökről már a négyezer évvel ezelőtti Egyiptomból vannak írásos emlékek, és az európai ember is évszázadok óta csodálhatja ügyességüket királyi udvarokban, cirkuszokban, vásári forgatagokban (sőt, egykor még koncertek betétműsoraiban is), a zsonglőrködés, mint szabadidős tevékenység nem túl régen jelent meg Magyarországon.

A kétezres évek elején több generáció képviselői gyűltek össze a Tabánban, és zenészekkel kiegészülve együtt gyakoroltak, játszottak. Velük ma is lehet találkozni a Városligetben és a margitszigeti réteken. Sőt, érdemes is, mert ha valaki zsonglőrködésbe kezdene, nyitottak és nagyon szívesen segítenek: megmutatják az alapokat, mit hogyan kell csinálni, és hogyan lehet továbblépni. Persze ma már az interneten is eléri mindenki a szükséges információkat, de azért egy tanár segítségével gyorsabb és könnyebb lesz a tanulási folyamat. A téli időszakban az Inspirál Cirkuszközpontban a keddi nyitott napokon van lehetőség a szabadidős zsonglőrködés tanulására, de itt workshop formájában is lehet tanulni.

Tábor helyett sem rossz

Zsonglőrködni sokféle eszközzel lehet. A leggyakoribbak a labda, a buzogány, a virágbot és a diaboló, de cirkuszi emlékeinkben kutatva minden előkerülhet, amit fel lehet dobni, teniszütőtől a rugósbicskáig (az ég szerelmére, ki ne próbálja valaki otthon!). A legnépszerűbb eszközöket, a labdát és a virágbotot már sok játékboltban megtalálhatjuk, és akár online is meg lehet őket vásárolni, Budapesten pedig zsonglőrboltot is lehet találni. De aki nem akar egyből pénzt költeni, annak ott vannak a teniszlabdák, a zokniból készült gombócok vagy akár a babzsákok.

Szóval ez a játék nem túl drága mulatság, éppen ezért akár most, a gazdasági válság idején is jól jöhet. Egy zsonglőr-közösség alternatívája lehet például nyáron az egyre drágább gyerektáboroknak, miközben jótékony hatásaiban vetekszik velük – ráadásul szabadtérben és a négy fal között egyaránt gyakorolható játékról van szó, így a rossz idő sem rettentheti el a zsonglőröket. És persze, mint sok más hobbi esetében, itt is adott a legtehetségesebbek számára a hivatásszerű folytatás lehetősége.

Legnépszerűbb cikkeink