Magyarország
Itt vannak az oltottak halálozási adatai
Részletes adatokat kért, és – meglepetésre – kapott a 444 egyik olvasója az Országos Kórházi Főigazgatóságtól arról, hogy a koronavírus elleni vakcinával oltottak hány százaléka betegedett meg, került kórházba és hunyt el.
Bár az adatok rögzitésének időpontja bizonytalan (lehet, hogy júliusiak, lehet, hogy augusztus közepiek), az mindenestere kiderül belőlük, hogy miután eltelt legalább három hét az első oltás után, a beoltottak mindössze 0,2 százaléka fertőződött meg, 0,05 százalék került kórházba, és 0,012 százalék hunyt el koronavírusban.
A második oltás még erősebb védelmet adott. Itt szintén legalább három héttel a második adag vakcina után 0,086 százalék kapta el a vírust, 0,013 százalék került kórházba és 0,003 százalék halt meg a covidtól. Az adatsorból megtudható az is, hogy 40 év alatti nem hunyt el Magyarországon senki azok közül, akik legalább három hete megkapták a második oltásukat. Vagyis egyértelmű, hogy a második oltások tovább javítják az első oltások amúgy is elég jó hatékonyságát. Viszont a delta variáns a megfigyelések alapján nagyobb eséllyel cselezi ki a vakcinákat, mint a vírus korábbi verziói. Ez különösen így van, ha az ember csak az első dózist kapta meg, még fontosabb tehát, hogy megszerezzük a teljes, elérhető védettséget.
Az oltóanyagokat nehéz egy az egyben összehasonlítani, mert eltérő mennyiségben használták őket és különböző korú, egészségi állapotú embereket oltottak vele. A kétszer oltottaknál 21 nap után a fertőzöttségi arány az AstraZeneca esetében 0,008 százalék, a Modernánál 0,042 százalék, a Szputnyiknál 0,052 százalék, Pfizer 0,086 százalék, Sinopharmnál 0,182 százalék a Janssen egyadagos, itt az első adag utáni 21 nap után 0,006 százalék.
Két dózis után legalább 21 nappal az elhunytak aránya az AstraZeneca esetében 0,001 százalék, a Janssennel oltottaknál 0 százalék, a Modernánál 0,001 százalék, a Pfizernél 0,004 százalék, a Sinopharmnál 0,004 százalék, a Szputnyiknál pedig 0 százalék – idézi a lap a főigazgatóságot.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt