Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Egy arany, két ezüst

Létrehozva:

Egy-egy újabb arany- és ezüstérmet, valamint három negyedik helyet gyűjtöttek be a kajakosaink, Rasovszky Kristóf szintén ezüstérmes lett 10 kilométeres nyílt vízi úszásban.

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben. Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka kilőtt a rajtból, jól bírta a saját maga által diktált tempó, és az elején megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.

Csipes Tamara pedig ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében, míg Kozák Danuta, aki a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett, ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett. 

A két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak. 

A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje.

Csipes a könnyeivel küszködve és rendkívül boldogan nyilatkozott a verseny után.

„Ebben most minden benne volt, minden, amit el lehet képzelni a földön, ezért is vagyok ennyire boldog. Mentálisan nem egyszerű helyzet az, hogy mindig mögötte vagy egy ötszörös olimpiai bajnoknak, akivel együtt nőttél fel, és 18 éves korod óta együtt is versenyzel” – utalt Kozák Danutára.

„Gyakran felteszed magadnak a kérdést, hogy jó, te vagy a második, de ezzel mit érsz? De most megkaptam a lehetőséget, hogy megmutassam: lehet, hogy én is érek valamit.”

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban. A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes, világbajnok Florian Wellbrock tudott csak elszakadni tőle. A futamot úgy értékelte, hogy német riválisa ezen a napon verhetetlen volt, nem számított arra, hogy Wellbrock már az elején ilyen komoly iramot diktál.

mti/ph

(Kiemelt kép: CZEGLÉDI ZSOLT – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink