Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Továbbjutott a Bondár, Gálfi páros

Létrehozva:

Előtérben Bodnár Anna, a háttérben Gálfi Dalma szerválni készül | Fotó: Hungarian GP Facebook-oldala

Bondár Anna és Gálfi Dalma megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a negyeddöntőbe párosban a budapesti 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

 

A magyar duó szerdán a negyedik helyen kiemelt egyiptomi-cseh Majar Serif, Renata Voracova párossal csapott össze, és 1 óra 10 perc alatt győzött úgy, hogy az utolsó hat játékból öt brékkel végződött. Gálfiék következő ellenfele Stollár Fanny és a román Mihaela Buzarnescu duója lesz.

Egyesben az első helyen kiemelt Julija Putyinceva szintén bejutott a negyeddöntőbe, a világranglista 42. helyén álló kazah játékos szerdán a horvát Ana Konjuhot búcsúztatta két szettben, pénteken pedig az ukrán Katerina Kozlova vár rá.

A selejtezőből érkezett argentin Paula Ormaechea ugyancsak készülhet a negyeddöntőre, ez legutóbb 2014-ben fordult elő vele. Következő ellenfele Jani Réka vagy az amerikai Danielle Collins lesz.

Csütörtökön a magyar játékosok közül az egyes nyolcaddöntőkben Jani Réka a második helyen kiemelt amerikai Danielle Collins, Gálfi Dalma a szlovák  Anna Karolina Schmiedlova, Udvardy Panna pedig a hatodik helyen kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznovics ellen harcolhatja ki a továbbjutást. A párosok negyeddöntőjében Bondár Anna és Gálfi Dalma a Stollár Fanny és a román Mihaela Buzarnescu alkotta kettős, míg a második helyen kiemelt Babos Tímea, Jani Réka duó a spanyol Aliona Bolsova és a német Tamara Korpatsch ellen lép pályára.

 

*

 

WTA torna, Római Teniszakadémia

 

Egyes, nyolcaddöntők:

Putyinceva (kazah)–Konjuh (horvát) 6:4, 6:3

Kozlova (ukrán)–Bogdan (román) 4:6, 6:4, 6:2

Ormaechea (argentin)–Jorovic (szerb) 6:1, 7:6

Danilovic (szerb)–Bara (román) 6:4, 6:3

    

Páros, 1. forduló:

Bondár Anna, Gálfi Dalma–Majar Serif, Renata Voracova (egyiptomi, cseh) 6:2, 7:5

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink