Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Papírformagyőzelem Dánia ellen

Létrehozva:

Bodnár Anna és Tóth Amarissa a Dánia elleni mérkőzésen | Fotó: Hungarian Tennis

A házigazdák elleni siker után szerdán Dániát is legyőzte női teniszválogatottunk a Billie Jean King Kupa euroafrikai zónájának I. csoportjában, a törökországi Antalyában, így továbbra is jó eséllyel pályázik a rájátszásra.

A dánok alighanem javítani szerettek volna a törökök és a szerbek elleni vereség után, ráadásul legjobbjuk, Clara Tauson nélkül utaztak a tornára, így az esélytelenek nyugalmával készülhettek a találkozóra.

A szerdai párharcot Babos Csaba együttesében Jani Réka (140. a világranglistán) kezdte, akinek az a Rebecca Munk Mortensen volt az ellenfele, akit nem jegyeznek a WTA-rangsorban. Ennek megfelelően a jóval esélyesebb magyar játékos – aki előző nap csak párosban szerepelt – egyetlen játékot veszítve, 46 perc alatt diadalmaskodott.

A másik egyesben Udvardy Panna (86.)  is érvényesítette a papírformát: a kaposvári teniszező alig egy óra alatt, mindössze három játékot veszítve kerekedett Sofia Nami Samavati (484.) fölé.

2-0-ás magyar vezetés után a párosnak már nem volt tétje, így bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban a 19 éves Tóth Amarissa Kiara, aki Bondár Anna partnereként lépett pályára Sofia Nami Samavati és Johanne Christine Svendsen ellen. A sima meccset újabb sima, kétszettes győzelemmel zárták a mieink, a második játszma ezúttal szorosabb volt.

Az antalyai tornáról a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – győztesei jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

A magyar válogatott lapzártánk idején játssza következő mérkőzését Szerbia ellen.

 

Billie Jean King Kupa, Euroafrikai zóna I., A csoport:

Magyarország–Dánia

Jani Réka–Rebecca Munk Mortensen 6:0, 6:1.

Udvardy Panna–Sofia Nami Samavati 6:1, 6:2.

Bondár Anna, Tóth Amarissa Kiara–Samavati, Johanne Christine Svendsen 6:2, 6:4.

A csoport másik mérkőzésén: Szerbia–Észtország 2-1.

A csoport állása: 1. Magyarország 2 győzelem/2 mérkőzés, 2. Törökország 2/3, 3. Szerbia 2/2, 4. Észtország 0/2, 3. Dánia 0/3.

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink