Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Eb-szereplést jelenthet a győzelem

Létrehozva:

Eddig valamennyi Európa-bajnoki selejtezőjét megnyerte női röplabda-válogatottunk. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a hétvégi, budapesti torna első napján újra legyőzik Izraelt, már biztosan ott lesznek a kontinensviadalon. 

Három nap alatt három mérkőzés vár a lányokra, de már az első meccsen eldőlhet az Európa-bajnoki részvétel. Ám a cél a csoportelsőség megszerzése, amivel kedvezőbb helyzetbe kerülhet a válogatott a május 20-i belgrádi sorsoláson.

Ami az esélyeket illeti, a magyar csapat Izraellel eddig tizenhat alkalommal találkozott, és ebből tizennégyszer mi nyertünk. Ráadásul ellenfelünk két győzelméből az első még 2011-ben Európa Liga-találkozón született, míg a legutóbbi 2014-ben, Eb-selejtezőn.

Második ellenfelünkkel, Dániával szemben még jobb a mérlegünk, hiszen az eddigi hét meccsünkből mind a hetet sikerült megnyernünk, a franciák ellen pedig az eddig lejátszott 58 mérkőzésünkből 32 alkalommal diadalmaskodtunk.

Az újabb Eb-indulást és az esetleges csoportgyőzelmet pedig 700 fő erejéig bárki együtt ünnepelheti a csapattal, ugyanis ennyi néző mehet be a Ludovika Arénába, természetesen védettségi igazolvány felmutatásával. A belépés valamennyi találkozóra ingyenes.

 

A selejtezőtorna magyar mérkőzései:

Péntek, 19 óra: Magyarország–Izrael,

Szombat, 19 óra: Magyarország–Dánia,

Vasárnap, 16 óra: Magyarország–Franciaország.

 

(Kiemelt kép forrása: Európai Röplabda Szövetség)

Legnépszerűbb cikkeink