Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

„Nem állott be a társadalomrombolók közé”

Avatar

Létrehozva:

Forrás: Arcanum

A 100 évvel ezelőtti Pesti Hírlapban megjelent írásokból válogattunk.

180 évvel ezelőtt indult az első Pesti Hírlap, a jelenlegi újság pedig túl van első születésnapján. Ez jó apropó arra, hogy visszatekintsünk, és felidézzük lapunk múltját. Most a száz évvel ezelőtti hét lapszámaiból szöveghíven hoztuk el olvasóinknak a korabeli Pesti Hírlap vezércikkét a hadifoglyok hazaszállításáról, valamint egy kedves napi hírt a Nemzeti Színház színésznőjének találékonyságáról. Az archivált cikkeket az Arcanum adatbázisának köszönhetjük.

 

A cím jutalma

Vízvári Mariska, a Nemzeti Színház kedves, ötletes tagja, el szeretett volna menni az egyik moziba, de elfelejtett idejekorán jegyről gondoskodnia és ezért telefonon próbálta felhívni a pénztárt. 

De a pénztár nem jelentkezett és így az igazgatóságot hívta fel. De a derék központ épp az igazgató üzleti beszélgetésének kellős közepébe kapcsolta őt be. 

– Hát mi legyen a címe? – szólt az egyik férfihang.

– Talán a „Felszarvazott férjek” – válaszolt a másik.

– Nem, ez nem jó. Nagyon közönséges. Gondolkozzék valami máson.

– Igen, azonnal – felette szolgálatkészen a kettes számú férfiú. – Hopp, megvan! 

– Nos, nos? 

– „A szarvasmarhák” – ujjongott az előbbi. 

– Ah, ez még ordenárébb! Kérem, gondolja meg, hogy ma szombat van és a hétfői bemutatóra már plakátíroznunk kell a darabot. 

Nyolc óra harminc perc volt ekkor és az utolsó előadás pont kilenckor kezdődött. A művésznő pedig – ahogy mondani szokás – már „tűkön ült.” Ez a meddő beszélgetés pedig még jó hosszú ideig elhúzódhatott az előjelekből ítélve. Gondolt tehát egyet és közbeszólt.

– „Adják ezt a címet: „Aggancsosok”.

– Halló, ki beszél? Ez egy jó cím!

– Na ugye – mondta a művésznő. 

– Igen. Kérem titkár úr, ennél maradunk. – Na és ön mit kíván jutalmul ezért az ötletért? 

– Egy páholyt a kilencórás előadásra pénzért – felelte Vízvári Mariska, aki persze azonnal fel is fedezte inkognitóját.

A páholyt természetesen megkapta és a hétfői színlapon már ott is pompázott a véletlen folytán megszületett találó darab-cím.

 

  1. április 13., szerda

 

Akik a távolban szenvednek

Mikor új kormány lép a hatalomra, sok régi panaszból új remény fakad és sok közóhaj fordul a miniszterek felé. Gróf Bethlen Istvántól és minisztertársaitól sokat vár az ország s a jogos követelések listájára mi is fölírunk most egy új pontot, amelyről régóta hallgat az ének, de amely annál mélyebben él sok szenvedő család lelkében. Arra kérjük az új kormányt, ne felejtkezzék meg azokról a szerencsétlen magyarokról, kik távol idegenben hadifogságban sínylődnek már évek óta s kiket szeretettel vár a család s munkával vár az ország. A magyar becsületen kétségtelen folt az, hogy még mindig 50-60.000 hadifoglyunk él orosz rabságban, még pedig ezek közül igen sok hazafias tisztünk a szó legszorosabb értelmében tömlöcben, amiért nem állott be a társadalomrombolók közé a vörös hadseregbe. Ezt a szégyenünket a szegénységünkkel nem tudjuk menteni. Hibások voltak a kormányok, amelyeknek erejét párttusák és személyes torzsalkodások kötötték le; és hibás a társadalom, mely nem tudott áldozni azért, hogy hőseinket visszaadjuk a családnak s a hazának. Olyan nehéz és olyan költséges ügy ugyanis ez, hogy államhatalomnak és társadalomnak össze kell fognia.

Összes hadifoglyaink hazaszállítása kettős, politikai és pénzügyi probléma. A szovjetkormány hozzá menekült magyar kommunisták gaz tanácsára szinte túszul tartja vissza több katonánkat. Kormányunk tárgyalást kezdett már ezek kiszabadítása érdekében s a Bethlen-kabinet egyik első teendője lesz e tárgyalások eredményét megsürgetni. Ma még nem tudhatjuk pontos számát idegenben élő hadifoglyainknak. A halottak és eltűntek listája nem teljes és hiteles. Ezenfelül számítani kell arra, hogy sok magyar katona magánviszonyainak változtával nem tér vissza. Többen beolvadtak már az ottani társadalmak munkakörébe. Még szomorúbb veszteségünk is van: sok magyart a kényszer és a nyomorúság bevitt a vörösek közé; ezeket tán még visszakaphatjuk valamikor kiábrándulva és megtisztulva. Van azonban állítólag 50-60.000 magyar, kik még mindig fogolytáborokban vagy börtönökben élnek. Ezeknek kiszabadítása a kormánynak politikai feladata, az államnak és társadalomnak pedig közös anyagi kötelessége. 

Külföldi államok lakossága és az amerikai magyarok áldozatkészsége igen sok magyar hadifoglyot visszahozott a keletről. Hála és köszönet. De idegen könyöradományokra nem rendezhetjük be az életünket. A külföld jótékonysága szemmel láthatólag megcsappant arra az észleletre, hogy Magyarország jómódú emberei nem áldoznak annyit jótékony célokra, mint az idegenek s a külföldi magyarok. Meg lehet állapítani, hogy a vagyonok konjunkturális megnövekedése óta a jótékonyság apadt. Úgy látszik, az új vagyonokkal együtt nem nőtt az a kötelességérzet, hogy a gazdagembernek segíteni kell a szegényeket. Amióta pedig társadalmunk felekezetileg kezd széttagolódni, azóta az adakozások közcélokra szinte megszűntek. Azért gróf Bethlen Istvánnak, az új miniszterelnöknek szép hivatása, hogy a minden párton és felekezeten felül álló becsületbeli kérdésnek, a hadifoglyok hazaszállításának megoldására egyesítse az egész társadalmat s megadóztassa a tehetős embereket. Családfő nélkül bús magányban él sok ezer és ezer család évek óta. Nincs a hű feleségnek védelmezője, nincs a kis gyermekeknek nevelője, nincs az öreg szülőknek kenyérkeresője. Amit az állam a hadifoglyok családjának ad, alamizsnának is kevés. Adja az állam egy összegben ki ezt a segélyt a férjek s apák hazaszállítására, nyer a család s nyer az ország vele. A társadalmi összetartozásnak, a nemzeti egységnek, a kötelező testvérszeretetnek adója a hadifoglyok hazaszállítására szükséges pénzösszeg. Ezt elő kell teremteni a föld alól is, sőt még mélyebbről: az emberek szívéből.

 

  1. április 17., vasárnap

Legnépszerűbb cikkeink