Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Médiatanács: Nem volt jogsértő a Pesti Hírlap

Létrehozva:

Az Elle magazin szeptemberi száma, melynek címlapján Jordán Adél és Székely Kriszta, Nagy Zsolt és Oltai Kata, valamint Pál Márton és Hanol Ádám szerepel. | Fotó: Dimény András

A tanács kimondta, a sajtótermékekre vonatkozó gyermekvédelmi szabályok alapján nem merült fel jogsértés.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ELLE Magazin augusztus 17-én megjelenő lapszáma több szempontból is médiatörténeti jelentőségű volt, ugyanis három különböző, meleg párokat is bemutató címlap került az újságárusok polcaira, a szerelem sokszínűségét hangsúlyozva. A címlapokon Jordán Adél és Székely Kriszta, Pál Márton és Hanol Ádám, illetve Oltai Kata és Nagy Zsolt láthatóak. A lapszám hatalmas siker volt, két hét alatt mind a 15 ezer nyomott példányt megvásárolták az olvasók a magazin szeptemberi számából. A júniusban elfogadott, melegellenes passzusokat is tartalmazó pedofiltörvény után azonban felmerült, hogy a címlap megsértette az abban foglaltakat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Media1-hez eljuttatott közleménye szerint a Médiatanács múlt heti ülésén úgy határozott, hogy nem indít eljárást a Pesti Hírlap szeptemberi számában megjelent hirdetés miatt, ugyanis a sajtótermékekre vonatkozó gyermekvédelmi szabályok alapján nem merült fel jogsértés.

Legnépszerűbb cikkeink