Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Huszonkétezer nagykövetet szerzett az oltásokkal Szerbia

Létrehozva:

Egészségügyi dolgozók várják a pácienseket, hogy beoltsák őket az AstraZeneca svéd-brit gyógyszeripari cég koronavírus elleni vakcinájával egy belgrádi oltóközpontban 2021. március 23-án. Fotó: MTI / AP / Darko Vojinovic

Déli szomszédunknál a külföldieket is beoltják.

Varga Szilveszter külpolitikai szakértő szerint az elmúlt időszakban 22 ezer külföldit oltottak be Szerbiában, a vakcinázás pedig – azon túl hogy gazdasági előnye van – a volt Jugoszláv tagállamok közötti diplomáciát is erősíti. Déli szomszédunknál azonban folyamatosan emelkedik a halottak száma, a kórházak is túlterheltek, tehát a járványhelyzet korántsem kedvező.

 Amit mi vakcinaturizmusnak nevezünk, azt Szerbiában Covid-diplomáciának hívják – jelentette ki Varga Szilveszter a 168.hu felületén futó Keljfeljancsi című műsorban, miután Szerbiában a hétvégén 22 ezer külföldi kapta meg a koronavírus elleni védőoltást.

A külpolitikai szakértő szerint ezzel a balkáni ország ugyanennyi nagykövetet szerzett. Alexandar Vucic korábban Macedóniába, Montenegróba és Boszniába is vitt oltóanyagot, amelynek kapcsán felmerültek olyan vádak is, hogy az elnök a volt Jugoszláviát akarná feléleszteni. Varga szerint azonban csak ráébredtek, hogy ha valaki Szerbiába jön az oltásért, akkor az ott száll meg, ott fogyaszt, ott tankol, tehát valamiféle gazdasági mozgatóereje is van, azon felül, hogy rendkívül humanitárius tett.

Varga kiemelte: kellett regisztráció az oltáshoz, ami miatt az valószínűsíthető, hogy a most beoltottak a második adagot is megkapják majd. Hozzátette: a programot a szerb gazdasági kamara szervezte, így lehetséges, hogy ennek gazdasági okai voltak, de az is fontos, hogy leginkább olyan emberek kaphatták meg így az oltást – középkorúak és fiatalok –, akik akik a saját országuk rendszerében még sokáig nem jutottak volna védettséghez.

A balkáni folyamatok valamiféle közeledést mutatnak az országok közt, amelynek az is lehet az oka, hogy a balkáni államokba – EU-tagság hiányában – rendkívül kevés vakcina érkezik, csak a WHO Covax-programjára támaszkodhatnak, ebből azonban most kezdenek beérkezni a szállítmányok, azok is kis tételben. Koszovó 24 ezer vakcinát kapott, a miniszterelnök elsőként oltotta be magát.

Sokan vádolják azzal az EU-t, hogy magukra hagyta a balkáni országokat – jelezte Varga. Hozzátette: a szerbek nagyon korán elkezdtek tárgyalni a vakcinabeszerzésről, és az is előny, hogy az országban vannak erre tartalékok, és még az is lehet, hogy gyárakat alakítanak ki a területen. 

Varga szerint olyan vádak is elhangzottak, hogy Szerbia csak azért tette lehetővé a beutazók számára az oltást, mert lejáróban voltak az AstraZeneca vakcinák. Egészen más a koszovóiak és az albánok hozzáállása a szerbekkel való diplomáciához, a mini-Schengen kezdeményezéshez egyedül Koszovó nem csatlakozott a térségből.

Szerbiában a mindkét oltáson túlesettek száma a napokban elérheti majd az egymilliót. Varga szerint azonban folyamatosan emelkedik a halottak száma, a kórházak is túlterheltek, tehát a járványhelyzet korántsem kedvező. 

168.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink