Nagyvilág
Meghalt az utolsó nő, akinek férje az amerikai polgárháborúban harcolt
17 évesen ment férjhez a 93 éves veteránhoz.
Meghalt Helen Viola Jackson, aki szinte bizonyosan az utolsó özvegy lehetett, akinek férje még az amerikai polgárháborúban harcolt – írja az MTI.
Jackson 1936 szeptemberében kötött házasságot az akkor 93 éves polgárháborús veteránnal, James Bolinnal, aki egykor az uniós seregben, Missouri határán teljesített szolgálatot. Ő ekkor 17 éves volt.
Jackson egy tízgyermekes családban nőtt föl a Missouri állambeli Nianguában, Marshfield mellett. A szomszédságában lakott az özvegy Bolin, aki hét évtizeddel korábban közlegényként szolgált a 14. Missouri Lovasságnál a polgárháborúban. Jackson apja kérésére naponta benézett Bolinhoz, hogy segítsen neki. Cserében a szívességért Bolin felajánlotta a lánynak, hogy elveszi, és így a halála után megkaphatja a katonák után járó özvegyi nyugdíjat, ami nagy szó volt akkoriban, a gazdasági válság idején. Mint Jackson elmesélte, főleg azért ment bele a házasságba, mert úgy érezte, hogy a napi gondoskodással meg tudja hosszabbítani a férfi életét.
Jackson azonban nem költözött át hozzá, és nem éltek házaséletet sem. Szüleinek, testvéreinek és senki másnak sem árulta el, hogy összeházasodtak. Bolin még három évig élt, de Jackson soha többé nem ment férjhez, és megőrizte a titkát. Férje halála után nem folyamodott az özvegyi nyugdíjért sem. Tisztában volt azzal, hogy megszólnák, ha kiderülne, hogy tinédzserként hozzáment egy több mint 90 éves emberhez. Bolin és saját jó hírnevét is meg akarta őrizni.
A 101 éves Jackson Marshfieldben, egy gondozóotthonban halt meg december 16-án.
Az özvegy egész életében hallgatott történelmi szerepéről, csak az utóbbi három évben fogadta el azt a tiszteletadást, amelyet számos polgárháborús hagyományőrző szervezettől kapott. Egyebek mellett helyet adtak neki a Missouri Hírességek sétányán, és számtalan üdvözlettel árasztották el tisztelői. Életének történetét végül lelkipásztorának mesélte el, aki ellenőrizte azt és mindenben hitelesnek találta.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt