Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Bíró Attila: Akár már holnap kezdődhetne az olimpiai selejtező

Létrehozva:

Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya / Fotó: MTI

A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint az együttes már most olyan állapotban van, hogy akár „holnap is kezdődhetne” Triesztben az olimpiai kvalifikációs torna.

Bíró Attila hétfőn az M4 Sport Sporthíradójában arról is beszélt, hogy kemény edzésekkel zárta az évet a csapat, és ugyanilyenekkel folytatta rögtön az új esztendő elején, jövő héttől pedig, a január 19-én kezdődő viadalt megelőző időszakban, egy budapesti szállodába költözik be az együttes, és buborék rendszerben folytatja a tréningeket.

A szakember elmondta, komoly óvintézkedéseket tesznek, hiszen a szervezők szabályai alapján, azt a csapatot, amelynél összesen három – legyen az játékos vagy a szakmai stáb tagja – koronavírusos esetet regisztrálnak, azonnal kizárják.

Az olaszországi tornán a két elődöntő győztese szerez indulási jogot a tokiói olimpiára, a papírforma alapján az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott a négy között az olasz vagy a holland csapattal mérkőzik meg. Ezzel kapcsolatban Bíró Attila megjegyezte, utóbbit tartja az erősebb együttesnek, ugyanakkor a hazai pálya az olaszokat segítheti. Megjegyezte, biztos benne, hogy a játékosok mentális állapota dönt majd sikerről, ebben a tekintetben pedig bízik tanítványaiban.

 

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink