Kiemelt hírek
Biden: „Egyértelmű többséggel fogunk megnyerni”
Még mindig kiélezett a verseny a két elnökjelölt között, Biden már fordított, csupán néhány elektorra van szüksége a győzelemhez. Cikkünk frissül.
09:11
Biden: „Egyértelmű többséggel fogjuk megnyerni ezt a versenyt, a nemzet mögöttünk áll.”
Még nincs végleges eredmény, de a számok ezt mutatják – mondta a demokrata jelölt néhány órával ezelőtt Wilmingtonban megtartott beszédében, Delaware államban.
08:30
Joe Biden nemrég tweetelt egyet:
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a politika célja nem a folyamatos háborúskodás fenntartása.
08:16
Továbbra sincs végeredmény az amerikai elnökválasztáson, a szavazatok számlálása folyik.
A Guardian arról ír, egy Trump-kampánycsapatot vezető ember, Gary Coby tulajdonában lévő cég több ezer névtelen sms-üzenetet küldött Trump-híveknek csütörtökön, hogy vonuljanak az utcákra Philadelphiában ott, ahol még számlálják a szavazatokat, azt az álhírt terjesztve, hogy a Demokratátk el akarják csalni a választásokat. A híveket a belvárosba küldték tüntetni.
22:07
A pennsylvaniai Republikánus Párt az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordul
– jelentette be a párt vezetése.
A republikánusok állásfoglalást kérnek a bíróságtól arra vonatkozóan, hogy a választás napja után beérkezett szavazócédulákat különítsék el és ne vegyék figyelembe.
21:20
Donald Trump amerikai elnök teljes átláthatóságot követelt
és a jogi csaták folytatását ígérte abban a közleményben, amelyet helyi idő szerint péntek délután adott ki aláírásával a Fehér Ház.
Az elnök úgy fogalmazott: „hisszük, hogy az amerikai nép megérdemli a szavazatszámlálás és a szavazatok igazolási folyamatának teljes átláthatóságát, és ez immár nem egyetlen választásról szól. Ez az egész választási folyamatunkról szól”.
Donald Trump emlékeztetett: ő és a Republikánus Párt már korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy valamennyi jogszerűen beérkezett szavazatot meg kell számolni és valamennyi jogszerűtlen (érvénytelen) szavazatot ki kell hagyni a számolásból. „Ennek ellenére a demokraták részéről minden alkalommal ezzel az alapvető elvvel szembeni ellenállással találkoztam” – írta.
Trump azt ígérte, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy „az amerikai népnek bizalma lehessen a kormányunkban”. „Soha nem adom fel a küzdelmet értetek és a nemzetért” – zárta a közleményt az Egyesült Államok 45. elnöke.
Még a Fehér Ház közelménynek kiadása előtt Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje a Twitteren bírálta Trumpot. Mint írta: az elnöknek joga van a szavazatok újraszámlálását kérni és felszólamlani a feltételezett szabálytalanságok miatt, ha megvan rá a bizonyítéka, de „nincs igaza akkor, amikor azt mondja, hogy a választást elcsalták és ellopták”.
Georgiában – még a Fehér Ház közleményének kiadása előtt – bejelentették az illetékesek, hogy a szoros verseny miatt újraszámlálják a voksokat. Péntek délutáni sajtókonferenciáján Brad Raffensperger georgiai államtitkár közölte: a Donald Trump és Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre leadott szavazatok közötti különbség túl csekély, ezért mindenképpen újraszámlálás lesz. „A tét nagy” – tette hozzá. A hagyományosan republikánusokra szavazó délkeleti Georgiában a levélszavazatok számlálásakor megváltozott a helyzet, és Biden 1500 szavazatos előnyre tett szert.
Közben Joe Biden szóvivője, Andrew Bates azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy amennyiben nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból. „Az amerikai hatóságok teljes mértékben képesek rá, hogy kitoloncolják a betolakodókat a Fehér Házból” – jelentette ki a szóvivő.
A Biden-kampánytörzs bejelentette, hogy pénteken, az esti órákban beszédet mond Joe Biden, majd később az alelnökjelöltje, Kamala Harris is.
15:15
A legfrissebb adatok szerint – 95 százallkos feldolgozottsgánál már Biden vezet Pennsylvaniában, 5587 szavazattal.
Ha a demokrata jelölt ebben az államban nyerni tud, akkor ő lehet az Egyesült Államok következő elnöke.
13.15
Trump 2014-ben megmondta, mi tesz különbséget vesztes és győztes között
A Guardian hírfolyama vette elő Trump 2014-es tweetjét, amelyben azt mondja a még jelenlegi elnök, „A győztesek és vesztesek közt az tesz különbséget, hogy hogy reagálnak a sors egyes fordulataira. Ahogy a tegnap éjjeli és azóta is folytatódó Trump-reakciókból látjuk, tényleg jól látható a különbség”.
11.38
A jelenlegi állások:
• Georgia (99%-os feldogozottság ): Biden +917
• Nevada (89%): Biden +11,438
• Pennsylvania (94%): Trump +18,229
• Arizona (90%): Biden +47,052
(Guardian)
11.00
Az elnökválasztás órákon belül eldőlhet, Donald Trump körül addig is zajlanak az események. Kiderült, hogy a járványtól leginkább sújtott megyékben zömmel Trumpra szavaztak, illetve az, hogy a jelenlegi elnök továbbra is dühöng és hangoztatja, ő nyert, amire a republikánusok és Greta Thungberg is reagáltak már.
10.30
A Guardian szerint Biden már át is vette a vezetést 917-tel.
10.15
Kinek mi kell a győzelemhez?
Bidennek a győzelemhez meg kellene nyernie kettőt Észak-Karolinából, Arizonából, Nevadából és Georgiából, vagy megnyernie Pennsylvaniát.
Trumpnak pedig hármat Észak-Karolinából, Arizonából, Nevadából és Georgiából és mellé megnyernie Pennsylvaniát.
(Guardian)
10.20
Pennsylvaniában még 200 ezer szavazatot kell megszámolni, 18 ezerrel vezet Trump. Georgia államban a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál 464 szavazattal vezet Trump, itt ötmillió szavazaton osztoznak.
10.00
Trumpnak még a dühöngő szövegeit is leírták
Azt hihetnénk, Trump dühöngő, magából kikelt szózatait a fejéből mondja, az indulat hajtja, de a Guardian észrevett egy fotót Kayleigh McEnanynál, aki Trump sajtóttikára, és ezen látható, hogy az éjjeli kirohanását is leírták neki, a hangsúlyosabb részeket csupa nagybetűvel.
06.55
Biden tovább erősít Pennsylvaniában
26 ezerről 22 398 szavazatra csökkent Trump előnye Pennsylvaniában, írja a Guardian.
06.15
Georgia államban kialakult a döntetlen
99 százalékos feldolgozottságnál gyakorlatilag döntetlenre áll a verseny Georgia államban, Trump és Biden is 49,4 százalékon áll, Trump előnye kevesebb mint 2000 szavazat, miközben összesen 5 millió szavazatot adtak le rájuk.
06.00
Erőszakra buzdított, fake newst terjesztett, ezért a Facebook letiltott egy Trump-hívő csoportot
A Facebook csütörtökön letiltotta a Stop the Steal – Állítsd meg a lopást – nevű népes amerikai csoportot, mert annak több tagja erőszakra buzdított, sokan pedig hamisan állították, hogy a Demokrata Párt elcsalja az elnökválasztást, írja az MTI. A 350 ezer tagú Facebook-csoport Donald Tump jelenlegi elnök híve. Akadnak más, hasonlóan Trumpot éltető, és egészen frissen – a szavazatszámlálás elhúzódása alatt – szerveződött csoportok, ám azok jóval kisebbek. „A csoport azért alakult, hogy törvénytelennek állítsa be a választási folyamatot, a választási eljárást, és erőszakra buzdító, aggasztó felhívásokkal szembesültünk egyes tagjai részéről” – közölte a Facebook a letiltást indokló nyilatkozatában.
05.36
Egyre zsugorodik Trump előnye Pennysylvaniában
Trump előnye Pennsylvaniában már csak 26 ezer szavazat, írja a Guardian frissülő cikke, a feldolgozottság 95 százalékos. A folyamatosan számlált levélszavazatok 60-90 százalékát itt Joe Biden nyeri. Itt is érvényesült az országos trend,hogy a demokraták inkább levélben, a republikánusok pedig személyesen szavaztak. Ezért is vezetett annyira Trump a választás elején, aztán jött és jön fel Biden. Ebben az államban 20 elektori helyről döntenek, ha ezt behúzza Biden, minden eldőlt.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt