Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Trumpnak bankszámlája van Kínában

Létrehozva:

Fotó: Evan El-Amin / Shutterstock

Trump évekig igyekezett, hogy üzleteljen az országgal, miközben a nyilvánosság előtt Peking ádáz ellenfelének szerepében tetszelgett – írta a New York Times című amerikai napilap adónyilvántartási adatokra hivatkozva helyi idő szerint kedden.

A tények napvilágra kerülése hiteltelenítheti Trump igyekezetét, aki azzal vádolja Joe Biden demokrata elnökjelöltet, hogy túl enyhe irányvonalat képvisel Kínával szemben jegyezte meg a NYT.

Trump adónyilvántartásának elemzéséből kiderült, hogy az elnök rendelkezik egy kínai bankszámlával, amely azért nem szerepelt nyilvános pénzügyi beszámolójában, mert a Trump International Hotels Management cég nevén van. A vállalat 188 561 dollár (több mint 36 millió forint) adót fizetett az országban 2013 és 2015 között. Az elnöknek Nagy-Britanniában és Írországban is vannak bankszámlái.

Trump még elnökké választása előtt nyitott irodát Kínában abban a reményben, hogy terjeszkedhet az ottani ingatlanpiacon. Az irodát elnöksége alatt is fenntartotta, és közben igyekezett megállapodást kötni egy fontos kínai állami vállalattal.

Alan Garten, a Trump-csoport ügyvédje jelezte, hogy a számlát kizárólag adófizetés céljából nyitották.

„Egyetlen üzletre, tranzakcióra vagy más kereskedelmi tevékenységre nem került sor, és az iroda 2015 óta inaktív” mondta a New York Timesnak. „Bár a bankszámlát továbbra is fenntartják, sohasem használták egyéb célra” tette hozzá.

Trump kereskedelmi és diplomáciai háborút hirdetett Kína ellen, és azzal kérkedett, hogy ő az amerikai érdekek egyetlen valódi védelmezője az ázsiai óriással szemben, mert Biden fia üzleti tevékenységet folytat az országban. Ugyanakkor a demokrata elnökjelöltet semmiféle érdekeltség sem fűzi Kínához az adónyilvántartás szerint  állapította meg a New York Times.

A napilap egy korábbi tényfeltáró cikkében beszámolt róla, hogy Trump csak öt évben fizetett adót 2000 és 2015 között, mert a fennmaradó tíz évben cégei papíron több veszteséget termeltek, mint hasznot. Elnökké választása, illetve hivatali ideje első évében mindössze 750 dollár (körülbelül 230 ezer forint) adót fizetett.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink