Nagyvilág
Nem mehetnek fel egymáshoz a külön élő párok tagjai Londonban
Mától magasabb fokozatba kapcsolt a brit főváros, meg akarják szakítani a fertőzési láncot.
Furcsa helyzetekhez vezet az angliai védekezési rendszer – írja a 444. Éjféltől Londonban és Essexben is a második fokozat van érvényben, vagyis a különböző háztartások tagjai nem találkozhatnak a négy fal közt, kültéren pedig legfeljebb hatan gyülekezhetnek.
Ez azt is jelenti, hogy a külön élő párok nem mehetnek át egymás lakására. A törvény csak abban az esetben engedi a háztartások keveredését beltérben, ha „support bubble”-t, egyfajta segítői közösséget alkotnak. Ebben egyfős háztartások vehetnek részt akár egy nagyobb háztartással párban, olyan szabályok szerint, mintha egy fedél alatt élnének. Ez lehetőséget jelenthet a párok egy részének, de nem mindenkinek.
A miniszterelnök szóvivője azt mondta, azért nem kivételeznek a külön élő párokkal, mert a céljuk, hogy megszakítsák a fertőzési láncokat, márpedig odabent jobban terjed a vírus. Ezért az is szabálytalannak számít, ha olyan területen találkoznak beltérben, ahol az egyes fokozat, a lazább korlátozás van érvényben.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Magyarország2023.05.31. 10:01
Százhetven kiállítóval nyílik meg az idei Ünnepi Könyvhét