Nagyvilág
Kambodzsában egy magyar miatt pörgött fel a kontaktkutatás
Több mint nyolcvan embert igyekeznek a kambodzsai egészségügyi hatóságok felkutatni és letesztelni, miután egy koronavírussal fertőzött magyar férfi idő előtt elhagyta a karantént – közölte a kambodzsai egészségügyi minisztérium.
Egy 70 éves magyar férfi szeptember 13-án érkezett Kambodzsába Franciaországból. A kötelező karantén 13. napján végeztek nála tesztet, amelynek pozitív eredménye múlt szombaton érkezett meg. A férfival egy repülőjáraton utazó 84 utast kontaktszemélyként kezelik, a hatóságok keresik őket, hogy koronavírus-tesztet tudjanak elvégezni rajtuk.
További riadalmat okozott, hogy a feleségével Sziemreap városban élő férfi a karantén időszaka alatt elhagyta otthonát, és elment festményeket vásárolni. Emiatt az őt szállító tuk-tuk jármű sofőrjét is le kellett tesztelni, illetve a hatóságok figyelemmel követik a férfi által felkeresett üzletben dolgozók állapotát is. A férfi feleségének tesztje negatív lett.
Hétfői hivatalos tájékoztatás szerint az utóbbi 24 órában nem észleltek új megbetegedést Kambodzsában, ahol eddig mindössze 276 esetet diagnosztizáltak, és egyetlen halálesetet sem kötnek a koronavírushoz.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.03.20. 7:09
Válaszolt a kormány Magyar Péter vádjaira
-
Kiemelt hírek2024.03.03. 10:30
Illatozó névjegyünk: a parfüm
-
Kiemelt hírek2024.03.03. 9:30
A tollaik miatt hurcolták át egykor az Andokon az arapapagájokat
-
Kiemelt hírek2024.01.27. 11:00
A külföldre készülők számára különösen jól jöhet az OTP újítása