Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

11 turisztikai térséget jelölt ki a kormány, 4 milliárd forintnyi támogatás kapnak

Létrehozva:

A kormány 11 turisztikai térséget jelölt ki, amelyek a jövő év végéig 4 milliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához – jelentette be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

A vezérigazgató-helyettes szerint a turisztikai térségek kijelöléséről hétfőn megjelent kormányrendelet mérföldkő az ágazatban, és egyben tükrözi a Magyar Turisztikai Ügynökség szemléletváltását, azt, hogy a fejlesztések mellett az értékesítésre és a marketingre is fókuszálni kell.

abban bíznak, hogy a 11 térség a hazai turizmus versenyképes területe lesz.

A vezérigazgató-helyettes kifejtette, a tizenegy turisztikai térség mindegyike olyan saját márkát dolgoz ki, amely segíti piaci pozíciójuk meghatározását és az értékesíthetőséget. Szerinte a térségek egymástól jól megkülönböztethetőek, így lehetőség lesz a versenyképes utazási csomagok kialakítására.

A termékfejlesztéshez szükséges a helyi szereplők szemléletének átalakítása, a hálózatban gondolkodás erősítése – tette hozzá. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink