Magyarország
Erősítette az Eb a turisztikai forgalmat
A férfi kézilabda-Eb pozitív hatással volt a turisztikai forgalomra: januárban az előzetes adatok szerint az árbevétel megközelítette a rekordnak számító 2019-es és 2020-as eredményeket – ismertette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Guller Zoltán hozzátette: Budapesten, Debrecenben és Szegeden is jelentősen nőtt a vendégek száma a meccseket látogató külföldi turistáknak köszönhetően. A szálláshelyeken idén az első három hétben több mint 16 milliárd forint bevétel keletkezett, ami több mint ötszörös növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, mivel a lezárások alatt tavaly alig 3 milliárd forint volt a bevétel. A vendéglátóhelyek árbevétele több mint 60 milliárd forint lett idén az első három hétben, éves összehasonlításban a növekedés meghaladta a 90 százalékot.
Biztatóak az előfoglalási számok a következő hónapokra is, határozott növekedést mutatnak a külföldi foglalások, a visszaépülés a fővárosban is folyamatos – fejtette ki az MTÜ vezérigazgatója. A turisztikai ügynökség 34-37 millió vendégéjszakával számol az idén, ez alig fog elmaradni a 2019-es, rekordnak számító 41 milliótól. Tavaly a magyar turizmus több mint tízszer jobban nőtt a világátlagnál: a nemzetközi turistaérkezések átlagosan 4 százalékkal nőttek 2021-ben, Magyarországon pedig 46 százalékkal.
Értékelése szerint a 2022-es év jól indult, az MTÜ téli forgalomélénkítő kampányához sok szervezet csatlakozott, négyszeresére nőtt a foglalások száma a kampány hatására az azt megelőző időszakhoz képest. Idén januárban 1,5 millió vendégéjszakát várnak, ez jelentős emelkedés a tavalyi félmillióhoz képest, és közelíti a rekordév 2 milliós számát. A belföldi és külföldi turisták aránya továbbra is kiegyensúlyozott maradt.
Közben megkezdődött a jegyértékesítés a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére is, amelyet szintén a budapesti MVM Dome-ban rendeznek június 4-5-én. A Magyar Kézilabda Szövetség közölte: öt kategóriában lehet vásárolni belépőket, amelyek mindegyik mérkőzésre érvényesek.
MTI / PH
-
Magyarország2025.01.16. 6:56
Februártól drágul a műszaki vizsga, de ez még nem minden
-
Magyarország2025.02.08. 12:30
Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál
-
Magyarország2025.02.19. 10:49
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye
-
Magyarország2025.02.18. 1:16
Az állatok védelme is kiemelten fontos az extrém hideg időben