Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Bige László megfeledkezett az állami támogatásairól

Létrehozva:

Bige László | Fotó: MTI / Balázs Attila

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt utánanézett Bige László kormányzati támogatásainak.

Arra jutottak, hogy állításával ellentétben a milliárdos cégcsoportja mégis kapott állami támogatást, csak tavaly 283 millió forintot, de a kutyapárt ennél jóval többre is gyanakszik.

„Se az előző kormányzattól, se a mostani kormányzattól nem kaptunk egyetlen fillér támogatást sem soha” – jelentette ki Bige László milliárdos Juszt László műsorában, azonban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerint valami nem stimmel ezzel a kijelentéssel. Hétfőn, a párt oldalán ugyanis közzétettek egy adatsort, amelyben az szerepel, hogy a Külügyminisztérium által meghirdetett pályázaton csak tavaly több mint 283 millió forinthoz jutott hozzá a Bige Holding Zrt., a megítélt összeget a HIPA osztotta szét.

A Kutyapárt szerint pedig még ennél is több állami pénz vándorolhatott a Nitrogénművek vezetőjéhez: „Az összesen 170 milliárdos támogatásban sok egyéb érdekesség is van, mint például amikor az egyfős cég munkaerőmegtartásra kap 300 milliót. Jövünk majd velük hamarosan” – írták közösségi oldalukon.

Mint ismeretes, Bige László cégcsoportjára a Gazdasági Versenyhivatal mintegy 11,5 milliárd forintos pénzbírságot rótt ki kartellezésért, a milliárdos azonban tagadja a vádakat. Egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor áll a személye elleni támadássorozat mögött, az ellene és cégei ellen irányuló vizsgálatokat pedig maga Orbán Viktor hagyta jóvá. A közéleti vitáknak viszont akkor került igazán a középpontjába a milliárdos, amikor kiderült, pénzzel támogatta az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a kampányát. 

A közös jelölt erre reagálva elmondta, Bige addig támogathatja a kampányát, amíg nem lesz olyan eljárás ellene, ami miatt ők ne fogadnának el tőle pénzt. Márki-Zay nagyjából 5-10 százalékra tette a kampányköltésnek azt a részét, amennyit Bige esetlegesen finanszírozhat, azonban megjegyezte: minden pénzzel transzparens módon el fog számolni. A kampánytámogatásért senki nem kérhet semmit cserébe, csupán egyetlen egy ígéretet teljesítenek Bige Lászlónak és mindenki másnak: azt, hogy megszüntetik a korrupciót, mondta Márki-Zay Péter.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink