Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Koronavírusos lett Gáspár Laci

Létrehozva:

Gáspár Laci / Fotó: RTL Klub

Szereplését is lemondta az énekes.

Nem lehet jelen Gáspár Laci az Álarcos énekes második évadának következő felvételein, mert megfertőződött az új koronavírussal – írja a hvg.hu közölte az RTL Klubra hivatkozva.

„Alapvetően jól vagyok, egy kis gyengeségen kívül semmi nem utalt arra, hogy elkaptam a vírust, csak a tesztelésen derült ki. Jelenleg karanténban várom, hogy a tesztek negatív eredményt mutassanak” – nyilatkozta az énekes, aki mindenkinek azt tanácsolja, hogy ha úgy érzi, hogy szükséges, vagy olyan helyen járt, ahol esetleg megfertőződhetett, csináltasson tesztet, függetlenül attól, hogy vannak-e tünetei.

Az már biztos, hogy Gáspár nem szerepel majd az Álarcos énekes harmadik és negyedik adásában; az első kettőben még igen, azokat korábban vették fel. Amíg nem térhet vissza, a feladatát „vendégnyomozók” veszik át.

A csatorna azt is közölte, hogy a stábot is azonnal letesztelték – bár augusztus 22-e óta Gáspár nem érintkezett annak tagjaival –, de nem találtak más pozitív esetet. Ezért a műsor felvétele a gyártó által bevezetett és a már eddig is érvényben lévő szigorú egészségügyi szabályok betartásával folytatódik.

Legnépszerűbb cikkeink