Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Szijjártó: csak a magyar emberek munkája teheti naggyá az országot

Létrehozva:

Az új világgazdasági korszakban csak a magyar emberek munkája teheti naggyá az országot – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vásárosnaményban, a Versenyképesség Növelő Támogatási Okirat átadási ünnepségén.

Szijjártó Péter a kormány szövetségeseinek nevezte a beruházást tervező vállalatokat, amelyek – mint mondta – olyankor fejlesztenek, amikor a világ más részein leépítésekről és leállásról szólnak a hírek. 

Magyarországnak az egészségügyi védekezés után a gazdasági védekezést is meg kell nyernie, elkerülve a termelés visszaesését, és megvédve a munkahelyeket – tette hozzá. A miniszter szerint a beruházásösztönző pályázat iránti érdeklődés a magyar vállalatok életképességét igazolja. 

Kedden a keretösszegből megmaradt 18 milliárd forintra 98 belföldi cég 47 milliárd forintnyi beruházással jelentkezett, a pályázati felületet ezért negyed órán belül le kellett zárni. A támogatásra 806, túlnyomó többségében magyar tulajdonú vállalat jelentkezett 377 milliárd forintnyi beruházással, amelyhez a költségvetés 151 milliárd forinttal járul hozzá. 

Szijjártó Péter a szerdai rendezvényen a Frontalit Kft.-nek adott át támogatási okiratot. A fa- és bútoripari vállalat 547 millió forintból 800 négyzetméteres üzemet épít, és szerel fel korszerű berendezésekkel. A kormány 273 millió forinttal támogatja a beruházást. 

Szijjártó a Frontalit fejlesztését méltatva elmondta, hogy a 14 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar bútoripar termelési értéke az első fél évben a nehézségek ellenére is meghaladta a 100 milliárd forintot. A termékek csaknem 60 százalékát külföldön értékesítik. Szijjártó Péter üdvözölte azt is, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 37 vállalat 18 milliárd forint értékben vállalt beruházást az elmúlt hónapokban.

 A 9 milliárd forint kormányzati hozzájárulás a fejlesztések mellett csaknem 6,5 ezer helyi munkahely fenntartásához is hozzájárul.. A vásárosnaményi Frontalit Kft. nettó árbevétele 2018-ban 2,255 milliárd forint volt, 2019-ben pedig már meghaladta a 2,5 milliárd forintot. Adózott eredménye ezalatt 207 millió forintról 272 millió forintra nőtt. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink