Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Terrorizmus: tömeges vádemelés Indiában

Létrehozva:

40 tartalékos rendőrt öltek meg a tavalyi kasmíri merényletben.

Tizenkilenc gyanúsított – köztük hét pakisztáni állampolgár – ellen emeltek vádat kedden Indiában egy tavalyi kasmíri pokolgépes merénylet kapcsán.

A 2019. február 14-én elkövetett támadásban egy félkatonai szervezet – az indiai rendőrség tartalékos ereje – 40 tagja vesztette életét Kasmír indiai felügyelet alatt álló részén. Elkövetőként a Pakisztánból tevékenykedő Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű iszlamista csoport jelentkezett. A történtek miatt a két rivális nukleáris hatalom között összecsapások bontakoztak ki a vitatott határtérségben.

Az indiai országos nyomozóiroda (NIA) közlése szerint a hét pakisztániból négyen szökésben vannak, a három másik gyanúsított pedig életét vesztette a biztonsági erőkkel történt különböző összecsapásokban.

„A vádirat rögzíti a pakisztáni székhelyű alanyok teljes körű bűnrészességét az India területén elkövetett terrorcselekményekben és a kasmíri ifjúság lázításában, illetve provokálásában” – olvasható a NIA közleményében.

A maradék 12 vádlott az indiai Kasmír lakosa, többen közülük meghaltak összecsapásokban, másokat őrizetbe vettek, egyesek pedig szökésben vannak.

A vádlottak egyike, egy 20 éves szrinagari lakos, négy kilogramm alumíniumport rendelt az interneten a NIA állítása szerint azért, hogy így segítse társait a robbanószer-gyártásban.

A kasmíri határon indiai és pakisztáni katonák tízezrei néznek farkasszemet. India és Pakisztán 1947-es létrejötte óta három háborút vívott Kasmírért, amelyre mindketten teljes egészében igényt tartanak. India régóta azzal vádolja Pakisztánt, hogy iszlamistákat bújtat területén, és támogatja a muszlim többségű Kasmír területén a lázadócsoportokat. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink