Archív cikkek
Már nem él Orbánnak a gyöngyöspatai meghívás
A Kúria a Belvárosból nem látja, mi folyik Gyöngyöspatán, mondta reggel Orbán Viktor. Ő sem ment le, amikor meghívták – az a meghívás egyébként már nem él.
Az ötödik kerületben a Kúria nem látja, mi folyik Gyöngyöspatán, mondta reggeli rádiós beszédében Orbán Viktor a Kúria azon döntésére, amely kimondta, hogy a jogszabályok értelmében nem lehet kiváltani a kártérítést természetbeni juttatásokkal, ki kell fizetni a 100 millió forintot.
A miniszterelnök ugyanakkor maga sem járt a településen, pedig a gyöngyöspatai kormánykampány beindulásakor meghívták egy uzsonnára.
Az uzsonna február 1-jén lett volna, azt írta a Roma Kisebbségi Önkormányzat a meghívóban: „Az esemény célja, hogy egy nyílt, baráti hangvételű, őszinte beszélgetést folytathassunk a miniszterelnökkel, és más, az ügyünkben megszólalókkal. Eddig csak a tévé képernyőjén keresztül üzengettek nekünk, most pedig levelezgetni szeretnének velünk. Mi megtesszük az első lépést.” Ám Orbán nem ment el, mert Portugáliába volt hivatalos. Megkérdeztük Csemer Gézát, a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzati vezetőt, áll-e még a meghívás Orbánnak, hogy a Kúriánál jobban megismerje a helyzetet.
„Nem, a meghívás akkorra szólt, most már döntött a Kúria, az ügy elrendeződött”
– mondta Csemer. Gyöngyöspatán a helyzet továbbra is feszült, ezt tegnap az Index riportja is bemutatta, és Csemer is megerősítette: feszült, de majd megnyugszanak a kedélyek. Így a kormányfő kénytelen lesz meghívás nélkül odamenni, ha meg akar bizonyosodni a helyzetről.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt