Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

„Felelős tanár nem érettségiztet májusban” – üzeni az egyik szakszervezet

Zsigmond Viktória

Létrehozva:

A lehető legrosszabb döntést hozta a kormány a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége szerint azzal, hogy május elejére tették az érettségit. Felszólították a kormányt, hogy vonják vissza a május 4-én kezdődő érettségiről hozott döntést. 

„Május elején felelős tanár nem érettségiztet, felelős szülő pedig nem küldi a gyerekét érettségizni! – hangzik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) véleménye. A nedolgozzingyen.hu-n közzétett írás szerint ezzel a döntéssel a lehető legnagyobb kockázatnak teszik ki az érettségiben résztvevő felnőtteket és diákokat, családjaikat, továbbá veszélyeztetett korú vagy egészségi állapotú hozzátartozóikat.

„Úgy gondoljuk, hogy amíg a Maradj otthon! elvárás érvényben van, senkinek nincs joga kockáztatni, akár egyetlen ember egészségét és életét sem! A most bejelentett intézkedés önmagában megkérdőjelezi az eddigi korlátozó rendelkezések hitelét, s az a fegyelem, amellyel a magyar társadalom alkalmazkodott a kialakult helyzethez, lazulni fog és az eddigi áldozatok értelmetlenné válnak” – írja a szakszervezet, akik felszólítják a tanárokat, hogy jelezzék az iskolájukban: nem tudnak közreműködni az érettségi lebonyolításában, a szülők pedig tiltakozzanak a döntés ellen.

Ahogy Arató László a Magyartanárok Egyesületének vezetője, úgy a PDSZ is a Munka Törvénykönyvére hivatkoznak, amely szerint, ha a munkavégzés a közvetlen környezetet veszélyeztetné, akkor meg kell tagadni azt. Mint írják: a mostani fertőzés miatt senki nem tudhatja, hogy éppen veszélyezteti-e a környezetét, tekintettel a hosszú lappangási időre.

A szakszervezet felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a döntést, és egyeztessen az érintett szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel, hogy egy, „a résztvevők érdekeit, egészséghez fűződő jogait és jövőjét legkevésbé veszélyeztető megoldás szülessen”.

Legnépszerűbb cikkeink