Archív cikkek
Videojáték formában tartják meg a madridi teniszversenyt
Virtuálissá teszik a lefújt tenisztornát. A győztes 54 millió forintnak megfelelő pénzt kap.
Bár a koronavírus miatt törölték a teniszezők madridi tornáját, most a szervezők úgy döntöttek, hogy videojáték formájában fogják megszervezni a mérkőzést április 27. és 30. között. A versenyigazgató Feliciano Lopez szerint „a legnagyobb sztárok anélkül csaphatnak össze egymással, hogy elhagynák otthonukat”.
Sőt mi több a díjak sem maradnak el, a férfiaknál és nőknél egyaránt 150 ezer euró, azaz 54 millió forint a nyertes jussa. A mérkőzések győztesei eldönthetik, hogy ebből az összegből mennyi az, amennyit a társaik megsegítésére szeretnének fordítani, mivel a teniszszezon felfüggesztése miatt sokaknak veszélybe került a megélhetésük. Június közepéig pedig még biztosan nem vehetik kezükbe az ütőiket.
A viadal szervezői a főnyeremény mellett 50 ezer eurót ajánlottak fel a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére. Ahogy Lopez mondja: „Nemcsak a szórakoztatás a célunk, hanem szeretnénk segíteni is ezekben a nehéz időkben.”
Azt egyelőre azonban nem tudni, hogy kik fognak összecsapni az április végi rendhagyó mérkőzésen.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban