Archív cikkek
Több kórházból is egész készletnyi maszkot és fertőtlenítőt loptak el
Halmosi Zsolt országos kórházfőparancsnok a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy az igazgatók feljelentései nyomán több büntetőeljárás is folyamatban vam.
„A koronavírus-járvány miatt kirendelt kórházparancsnokok egyik fő feladata az egészségügyi készletek – például gyógyszerkészletek, fertőtlenítőszerek – védelme. A védekezési mechanizmusokat és a vagyonbiztonságot ellenőrizni kell” – mondta a rádióban Halmosi kedden reggel az MTI szerint. Azonban a jelek szerint ez nem megy egészen flottul, ugyanis a kórházfőparancsnok hozzátette: sok esetben például a kórházi szájmaszkok, fertőtlenítőszerek útját nem lehetett követni.
„Több intézményvezető feljelentést is tett, így több büntetőeljárás is folyamatban van amiatt, hogy egészségügyi készletek tűntek el a kórházakból” – folytatta a vezérőrnagy. Kiemelte, a kórházparancsnokok másik fő feladata a járványügyi szabályok betartatása az intézmény területén. Fontos, hogy azok, akiknek szükséges, meghatározott rend szerint – előszűrést követően, megfelelő védőfelszerelésben – léphessenek csak be a kórház területére, ugyanis egyetlen kis hiba kockázatot jelenthet az intézmény működésére.
Halmosi szólt arról is: a sikeres védekezésben fontos, hogy a kórházparancsnokok és az intézményvezetők között szoros együttműködés legyen. Március 30. óta 108 egészségügyi intézményben kórházparancsnok segíti az intézmény működését és az egészségügyi készletek védelmét.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban