Legkorábban jövő hétvégén indulhat újra az élet Budapesten és környékén, brutális a gazdasági visszaesés – ezekről beszélt Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában.
Publicistánk arra keresi a választ, milyen kettős mérce tapasztalható a kormányzati lépésekben. A kormány a járvány világjelenséggé szélesedése óta összekapcsolja a migráció kérdését a koronavírus fenyegetésével....
A miniszterelnök sajtófőnökének beszámolója és a Fehér Ház tájékoztatása alapján nem lehetett túlságosan izgalmas a beszélgetés.
Nem valószínű, hogy az Európai Parlament újraindulásáig kizárják a Fideszt. Ez pedig hónapokba is telhet. Addig viszont mindkét fél tüzel a másikra a lövészárokból.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács a román legfelsőbb bíróságra viszi Klaus Iohannis román elnök szavait − közölte Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.
Levelet írt a Fidesz elnöke az Európai Néppárt tagpártjainak, bocsánatkérést várva tőlük, és védekezve a szerinte hamis vádak ellen. Például Orbán szerint a teljhatalomtörvény az önkorlátozásra...
Levélben köszöntötte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt és rajta keresztül Lengyelország valamennyi polgárát Orbán Viktor kormányfő a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából – közölte Havasi Bertalan, a...
Az ellenzék nem volt jelen, kivéve a Mi Hazánk két képviselőjét, de az ő szavazatuk is megoszlott. Áder János mondott beszédet a szavazás előtt.
A magyar miniszterelnököt Hannibal Lecterként ábrázolták a német közszolgálati televízióban.
Posztkommunizmus, önkényuralom, ügynökök − így „ünnepli” a rendszerváltás utáni megalakulás 30. évfordulóját a parlament mai ülése.