Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Nem lesz túl ünnepi a mai emlékülés az Országgyűlésben

Létrehozva:

Antall József és Göncz Árpád − elsők az elsők között

Posztkommunizmus, önkényuralom, ügynökök − így „ünnepli” a rendszerváltás utáni megalakulás 30. évfordulóját a parlament mai ülése.

Az Országgyűlés ma ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament − tudatta az MTI, de ezzel ellentétben úgy tűnik, nem lesz túl ünnepi a hangulat a szombaton 11 órakor kezdődő ülésen.

Meg-megújuló uralmai törekvések − mondja a teljhatalom

A napot Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde nyitja, a képviselők ezt követően szavaznak a politikai nyilatkozatról, amelynek egyik előterjesztője képviselőként Orbán Viktor miniszterelnök. A nyilatkozat elméletileg arról emlékezik meg, hogy 1990. május 2-án, tehát éppen harminc évvel ezelőtt alakult meg az első szabadon választott népképviselet.

Csakhogy a politikai nyilatkozat, amit Orbán és más fideszes, KDNP-s politikusok mellett Kövér László házelnök is aláírt, posztkommunizmussal vádolja azokat a magyar kormányokat, amelyeket nem Orbán Viktor vezetett, és ennek tudja be azt, hogy egészen 2012-ig, a Fidesz-KDNP által átnyomott új Alaptörvényig bezárólag „nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak és a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek”.

Végül közösen meghallgatják a Himnuszt

Ez nyilván az MSZP-nek nagyon nem tetszik, Tóth Bertalan pártelnök be is nyújtott egy módosítót a politikai nyilatkozathoz, amely nem kevésbé kedves az Orbán-kormányokkal: a mostanit például önkényuralommal vádolja. Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője is módosítót nyújtott be, ő egy régi-régi adósságot szeretne rendezni: a javaslat felszólítja Magyarország Kormányát, hogy a kommunista diktatúra állambiztonsági iratait − ezzel az ügynökök listáját − hozza nyilvánosságra.

A parlamenti patkó 1990. május 2-án / Forrás: MTI

Az Orbánék által benyújtott nyilatkozat egyébként 1990. május 2-ikát Magyarország új demokráciájának és alkotmányos rendjének kezdeteként definiálja. Áder beszéde után a képviselők egyből szavaznak, a Fidesz-KDNP-többség nyilván elutasítja majd mind az MSZP, mind az LMP módosítóját, aztán változtatás nélkül megszavazza a saját politikai nyilatkozatát, végül közösen meghallgatják a Himnuszt.

És ekkor indul a csetepaté: jönnek a napirend utáni felszólalások. Mindezt élőben közvetíti a köztévé. Nem lesz túl ünnepi.

Az ülésen az ellenzék nem lesz jelen, kivéve a Mi Hazánk két képviselőjét.

Legnépszerűbb cikkeink