Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Egymilliárd forintos pályázati kerettel támogatja a független művészeket az Emmi

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

A fellépések kiesése miatt nehéz helyzetbe került kulturális szféra pénz nélkül is fontos szerepet vállal a járvány időszakában, ezt hálálná meg a minisztérium.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága a veszélyhelyzet kihirdetése óta dolgozik a károk felmérésén és enyhítésének megoldásán − írja az MTI a minisztérium közleményére hivatkozva. Ennek eredményeképpen

sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítani a független művészek megsegítésére,

amit Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztanak szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Az Emmi szombati közleményében kiemelték: a világjárvány okozta veszélyhelyzet számos kulturális területet hozott nehéz helyzetbe. A rendezvények, előadások és koncertek elmaradása nemcsak az intézményeknek okozott drasztikus bevételkiesést, hanem kiemelten sújtotta azokat, akik vállalkozóként mint független előadó szerződtek egy-egy intézményhez.

Közölték: a Köszönjük Magyarország című pályázatot a nemzetstratégiai intézmények, szervezetek bonyolítják le, és saját hatáskörükben döntenek a támogatásokról is. Az egyes ágazatoknak szóló felhívásokat a nemzetstratégiai intézmények saját honlapjukon teszik közzé, a felsorolásból könnyen átkattinthatnak a megfelelő honlapokra.

A munka nélkül maradt művészek nem tétlenkednek a hirtelen jött szabadidőben sem, társadalmi szerepvállalásukat az Emmi példamutatónak nevezte. Sokan vállalnak karitatív munkákat idősek támogatására, videók révén diákokat segítenek a tanulásban, mások próbákkal teszik hasznossá az otthon töltött időt − írták. Tegyük hozzá rögtön:

nem csak próbákkal, de konkrétan ingyenes koncertekkel, előadásokkal és felolvasásokkal igyekeznek segíteni az otthonmaradóknak.

Mivel a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja és a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki erőt átadja az embereknek, a pályázatokat nem rászorultsági alapon, hanem feladatvállalás után ítélik a pályázóknak − hangsúlyozták. Az Emmi a felhívással azt akarja erősíteni, hogy a kulturális dolgozók munkája létfontosságú és társadalmilag rendkívül hasznos, és a minisztérium szerint a kulturális élet vérkeringésének újbóli megindítása „olajozottabb” lehet az aktív, munkában tartott művészekkel.

 

Legnépszerűbb cikkeink