Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Halálos, cserbenhagyásos tömegbaleset történt Újpesten

Létrehozva:

Négy személygépkocsi ütközött össze a Rózsa utca Görgey Artúr utcai kereszteződéséhez közel. A balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről, őt nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Összeütközött négy személygépkocsi és egy autóbusz Budapest IV. kerületében, a Rózsa utcában, a Görgey Artúr utca közelében – adta hírül az Országos  Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfő este. A halálos tömegbaleset egyik sérültje életét vesztette.

A tájékoztatás szerint egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók. A rajok áramtalanították a személyautókat. Az újpesti önkéntes tűzoltók is megérkeztek a baleset helyszínére, ahol nagy mennyiségű törmelék és motorolaj került az útra, így azt teljes szélességében lezárták.

Belehalt a sérüléseibe a vétlen sofőr

Wintermantel Zsolt volt kerületi polgármesteri s megerősítte a hírt. Később azt írta a Facebookon, hogy az autóba szorult férfit újra kellett éleszteni, de végül belehalt a sérüléseibe, míg a balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről és nagy erőkkel keresi a rendőrség.

A reggel is halálos buszbalesettel kezdődött Komló külterületén

Amint arról korábban beszámoltunk, kedden reggel is törént halálos kimenetelű baleset Komlónál, ahol  a menetrendszerinti busz megcsúszott és lesodródott az úttestről. A baleset következtében egy utas az életét vesztette. Egy ember a jármű alá szorult, akit a balesethez riasztott komlói hivatásos tűzoltók emelőpárna segítségével szabadítottak ki.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy a tragédiát az okozta, hogy az autóbusz megcsúszott, és ezután árokba került. A műszaki mentést a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja. Pécsről pedig egy tűzoltódaru is elindult a helyszínre, az érintett útszakaszt teljes egészben lezárták.

A bama.hu beszámolója szerint a sofőrön kívül négy utas tartózkodott a járművön, köztük az a nő, aki életét vesztette, ketten pedig könnyebben megsérültek.

A szakemberek az ónos eső miatt fokozott óvatosságra intik a forgalom minden résztvevőjét. Noha a HungaroMet folyamatosan vonja vissza az ónos eső miatt kiadott riasztásokat, nem árt az utakon vigyázni.

Kedd délelőtt már csak Komárom-Esztergom, Vas, Zala, Somogy és Veszprém, valamint Csongrád-Csanád vármegye egyes járásaiban van elsőfokú riasztás gyenge ónos eső veszélye miatt.

A HungaroMet előrejelzése szerint kedd kora délelőttig az ország délnyugati felén szórványosan még előfordulhat átmeneti ónos eső, amelynek mennyisége 1 milliméter alatt alakul.

(Kiemelt képünk forrása: Wintermantel Zsolt hivatalos Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink