Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kettős vereség

Létrehozva:

Az Újpest 4-0-ra kikapott a svájci FC Basel otthonában a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójában.

Az első mérkőzést egy héttel ezelőtt a svájciak 2-1-re nyerték meg a Szusza Ferenc Stadionban, így az Újpest kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól.

Nem kezdte megilletődötten a mérkőzést az Újpest, amely az első tíz perc végén Pauljevic révén ziccert rontott.

A félidő derekán aztán jött Quintilla, akinek remek bal oldali beadását – az újpesti védők helyezkedési hibáját kihasználva – Males rúgta be, amivel a hazaiak összesítésben megnyugtató előnybe kerültek.

A lila-fehérek a hátrány ellenére is bátran játszottak, próbáltak támadóan fellépni, helyzetük is volt, de a Basel még a szünet előtt megduplázta az előnyét, ezzel szinte teljesen eldöntötte a továbbjutást.

A csapatok piaci értéke közötti különbség főleg a helyzetkihasználásban mutatkozott meg: tíz perccel a fordulás után Tallo egyedül vezethette a kapusra a labdát, de Lindner védte a ziccert, míg a túloldalon a Basel a harmadik kaput eltaláló lövéséből megszerezte harmadik gólját.

A svájciak a hajrában belőtték negyedik találatukat is, és simán, 6–1-es összesítéssel jutottak a negyedik körbe, ahol – immár a főtáblás szereplésért – a svéd Hammarby IF együttesével találkoznak.

A meccset a helyszínen látta a hússzoros Grand Slam-tornagyőztes teniszlegenda, Roger Federer is.

A meccs után a Nemzeti Sportnak Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője elmondta, hogy nem elégedett az eredménnyel, mert tovább akartak jutni, de szerinte minden tőlük telhetőt megtettek. „Erős csapat volt az ellenfelünk, amely jobban játszott nálunk. A négy nemzetközi meccset figyelembe véve azonban helytálltunk, a Basel elleni első meccsünkön is viszonylag jól játszottunk.”

Patrick Rahmen, az FC Basel vezetőedzője természetesen elégedett az eredménnyel, bár hozzátette, hogy a nagy különbség nem tükrözi a két klub közötti különbséget.

„Jobban játszottunk, mint az első meccsen, jó teljesítményt nyújtottunk. Kisebb hibák becsúsztak, de ez normális, mivel próbáltunk nyomást helyezni az Újpestre. Volt holtpontunk, túlzottan kinyíltunk, az Újpest próbálta kihasználni a lehetőséget, de nem járt sikerrel. A nagy különbség nem tükrözi a két klub közötti különbséget” – magyarázta Rahmen.

A MOL Fehérvár FC az első, a Puskás Akadémia FC pedig a második fordulóban búcsúzott a harmadik számú európai kupasorozat selejtezőjében, így már csak a Ferencváros van versenyben a nemzetközi porondon, amely a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó körében a svájci Young Boys csapatával találkozik.

mti/nemzeti sport

(Kiemelt kép: PETER SCHNEIDER – KEYSTONE-EPA-MTI)

Legnépszerűbb cikkeink