Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elkapták az újpesti halálos balesetet okozó férfit

Létrehozva:

Beismerő vallomást tett az a férfi, aki a gyanú szerint halálos balesetet okozott Budapest IV. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

A rendőrség azt írta: a férfi a kihallgatásán elismerte, hogy hétfőn a vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé, és így okozott Újpesten balesetet.

A közlemény szerint gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, miután csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták.

A rendőrök a férfi elfogását követően kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami THC-ra pozitív eredményt mutatott.

A férfit ezt követően mintavételre előállították, majd halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmények megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A férfi elismerte a felelősségét a baleset okozásáért – áll a közleményben.

Kihallgatását követően a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását – tették hozzá.

Kiabálva hagyta el a helyszínt

Mint azt korábban megírtuk, 2024. január 22-én 19 óra 35 perc körül négy személygépkocsi ütközött össze a IV. kerületi Rózsa utca Görgey Artúr utcai kereszteződéséhez közel. A balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről.

Wintermantel Zsolt volt kerületi polgármesteri röviddel a baleset után megerősítette a hírt, miszerint az egyik vétlen autós meghalt. Azt írta a Facebookon, hogy az autóba szorult férfit újra kellett éleszteni, de végül belehalt a sérüléseibe. A Blikk szerint egy 45 éves édesapa halt meg, aki 14 éves lányával ült a kocsiban, amelybe hátulról belerohant a Mercedes, s ennek nyomán tört össze még két másik autó és egy busz is. A Mercedes sofőrjét keresi most a rendőrség, aki vérző fejjel menekült el a helyszínről. Szemtanúk szerint kiabálva szállt ki a kocsiból, ittasnak tűnt. A sokkos állapotban lévő lányt egy közeli bolt vásárlói húzták ki a kocsiból.

Az ütközés következtében egy ember beszorult az egyik járműbe, őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók. Az újpesti önkéntes tűzoltók is megérkeztek a baleset helyszínére, ahol nagy mennyiségű törmelék és motorolaj került az útra, így azt teljes szélességében lezárták.

(Kiemelt kép: az újpesti halálos baleset okozója, M. Péter letartóztatása. Fotó: police.hu)

Legnépszerűbb cikkeink