Nagyvilág
Trumpnak két kihívója maradt
Már csak két republikánus kihívója maradt Trumpnak, kiszállt az előválasztásból az egyik leghangosabb kritikusa.
Befejezte az amerikai republikánus elnökjelöltségért folytatott kampányát és kiszállt az előválasztásból Christie. New Jersey korábbi kormányzója, Donald Trump egyik leghangosabb kritikusa azt mondta, világossá vált számára, hogy nincs esélye elnyerni az elnökjelöltséget – írja az Euronews. A republikánusoknál így már csak hárman maradtak versenyben: Donald Trump, a floridai kormányzó, Ron DeSantis és Nikki Haley volt amerikai ENSZ-nagykövet és korábbi dél-karolinai kormányzó.
A visszalépés meglepő, tekintve, hogy Christie a kampánya sikerét a New Hampshire-i előválasztásra tette fel, amely kevesebb mint két hét múlva lesz. Megfigyelők szerint kiszállása a 2024-es republikánus elnökjelöltségért folyó versenyből nagy valószínűséggel Nikki Haley-t segíti majd New Hampshire-ben.
Az országos közvélemény-kutatások szerint Trump továbbra is óriási előnyben van republikánus előválasztási riválisaival szemben, bár Haley az elmúlt hetekben erősödött, és egyes felmérések szerint a második helyen áll a floridai kormányzó, Ron DeSantis előtt.
(Kiemelt képünkön: Donald Trump volt amerikai elnök beszél a sajtónak, amikor megérkezik a New York Állami Legfelsőbb Bíróságra a Trump Organization ellen indított polgári peres csalási per során, New Yorkban, 2024. január 11-én. Trump jogi csapata január 11-én fogja elmondani a záróbeszédeket a csalási ügyben, miután a bíró megtiltotta a volt elnöknek, hogy a per fináléját választási kampánytribünként használja fel. Fotó: TIMOTHY A. CLARY / AFP)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt