Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Zelenszkij elhagyta Ukrajnát

Létrehozva:

Vilniusba érkezett szerdán reggel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki ezzel megkezdte az Ukrajnával szoros szövetségben álló balti országokba szervezett, előre be nem jelentett körútját.

Volodimir Zelenszkij az X-en tudatta, hogy körútra indult és Litvánia után Lettországba és Észtországba utazik tovább.

A balti országokban biztonsági kérdésekről, Kijev észak-atlanti és európai uniós integrációjáról, az elektronikus hadviseléssel és a drónokkal kapcsolatos együttműködésről, valamint az Ukrajnának nyújtott európai támogatás további összehangolásáról folytat tárgyalásokat – közölte Zelenszkij. Kiemelte: Észtország, Lettország és Litvánia „megbízható barátai” Ukrajnának – írja az infostart.hu.

Gitanas Nauseda litván elnök a nap folyamán közös sajtótájékoztatót tart majd az ukrán államfővel, aki a tervek szerint beszédet is mond a litván elnöki hivatalban.

(Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a litvániai vilniusi elnöki palotában rendezett köszöntő ünnepségen 2024. január 10-én. Fotó: PETRAS MALUKAS / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink