Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elnöki kegyelmet kapott Anna Politkovszkaja gyilkosa

Létrehozva:

Vlagyimir Putyin egykori leghangosabb kritikusát 2006-ban ölték meg, de csak 2014-ben fogták el a tetteseket. Most azért szabadulhat az egyik gyilkos, mert vállalta, hogy Ukrajnában harcol.

Teljesítette féléves szerződés szerinti küldetését, ezért elnöki kegyelemmel szabad ember Szergej Hadzsikurbanov. Ő az, aki 2006-ban, négy társával együtt börtönbe került Anna Politkovszkaja orosz újságíró meggyilkolásáért. Az egykor rendőrtisztként dolgozó férfit 2014-ben ítélték el, és eredetileg húsz évet kapott, de mivel az orosz védelmi minisztérium már a börtönben toboroz katonákat az ukrajnai háborúba, ezért kihasználta a lehetőséget – írta a Média1 a BBC-re hivatkozva.

Politkovszkaját a saját otthonának liftje előtt lőtték le csecsenek, épp Vlagyimir Putyin orosz elnök születésnapján, október 7-én. Az újságíró a Novaja Gazetának írt, Putyin tetteit és módszereit leleplező riportjaival vált világhírűvé, a nemzetközi sajtó is nyomon követte a nyomozás fejleményeit.

A gyilkosságot csak nyolc évvel később tárgyalta az orosz bíróság. Rusztam Makhmudov életfogytiglani börtönbüntetést kapott, az ítélet szerint ő volt az, aki meghúzta a ravaszt. Nagybátyját, Lom-Ali Gaitukajevet szintén életfogytiglanra ítélték, két testvére, Dzhabrail és Ibragim 14 és 12 év fegyházat kapott. A most szabadult Hadzsikurbanovot a gyilkossághoz nyújtott logisztikai támogatás miatt találták bűnösnek.

A gyilkosság indítékát, megrendelőjét máig homály fedi, ezzel a bíróság egyáltalán nem foglalkozott a tárgyalás során.

(Kiemelt képen Szergej Hadzsikurbanov még a rács mögött. Kép forrása: ANDREI SMIRNOV / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink