Magyarország
Ternyák András, a DK képviselője lett a 19. kerület új alpolgármestere
Kispest alpolgármesterévé választották Ternyák Andrást, a Demokratikus Koalíció helyi politikusát, közölte a párt kedden reggel.
A 41 éves, nős Ternyák András egy fiúgyermek édesapja.
A Demokratikus Koalíció közleményében „gratulál Ternyák András alpolgármesterré választásához,” hozzátéve, „személyében olyan ember került városvezetői pozícióba, aki ezer szállal kötődik Kispesthez, így jól ismeri a kerület működését, a kispestiek igényeit, így mindent meg fog tenni a kerület további fejlődéséért és az itt élők jólétéért.”
Közleményüket úgy zárták, „mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy a magyar emberekért továbbra is szabad és hatékony önkormányzatok dolgozhassanak.”
A 19. kerületnek Ternyák Andrással együtt összesen 3 alpolgármestere van, az MSZP-s Vinczek György és a párbeszédes Varga Attila mellé került most be DK-s alpolgármester is.
(Kiemelt kép: Alpolgármesterré választották Ternyák Andrást Kispesten. Fotó: Arató Gergely, Facebook)
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt