Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Polgári engedetlenséggel tiltakoznak a tanárok

Létrehozva:

Fotó: Tóth Viktor

Pénteken jelent meg az a kormányrendelet, amely gyakorlatilag megakadályozza, hogy a tanárok sztrájkolhassanak. A rendelet szerint a sztrájk ideje alatt az érettségiző diákoknak 100 százalékban meg kellene tartani az órákat.

„Tulajdonképpen kiherélték a sztrájkjogot” – mondta a 168-nak Tóth Viktor, a Szent László Gimnázium szakszervezeti vezetője (PDSZ). A pedagógus hozzátette: ez azt jelenti, hogy nem tiltották meg a sztrájkolást, de olyan körülményeket várnak el a pedagógussztrájk alatt, ami miatt ez már nem nevezhető sztrájknak. 

A pedagógus úgy véli, ha a kormány ilyen eszközökkel játszik, akkor nekik is joguk van radikálisabb eszközökhöz folyamodni. „Valljuk be őszintén, itt akár az állásunkkal is játszhatunk, fogalmunk sincs, hogy mi lesz a munkáltató reakciója. Szürke zónában vagyunk, létezik ez a fogalom, de mégis megtagadtuk a munkát, tehát jogilag megsértettünk bizonyos törvényeket” – tette hozzá.

Mint mondta, így szeretnének nyomást gyakorolni a tankerületre, mint munkáltatóra.

„A célunk az, hogy vonják vissza ezt a rendeletet. Ez üzenet is tulajdonképpen: ha a jog eszközével megtiltanak egy alapjogot, akkor nekünk vannak más eszközeink is, amivel a munkát be lehet szüntetni” – tette hozzá.

Tóth Viktor elmondta: további intézmények is csatlakozni fognak. Kedden a Kölcsey Gimnáziumban is várható hasonló akció, egyfajta gördülő polgári engedetlenség lesz, minden nap más-más intézményben szerveznek hasonló akciót. Az akció üzenet a kormánynak és a magyar polgároknak is, hogy értsék: súlyos a helyzet, és készek a végsőkig harcolni az igazukért. 

Papp László, a Szent László Gimnázium tanára szerint az egyenesen a vicc kategóriája, hogy sztrájk alatt még fizetést sem hajlandó adni az állam. Úgy vélte, akkor sincs semmi, ha a mai akcióért kirúgják őket, mert nem nő minden bokorban pedagógus. A gimnázium polgári engedetlenséget vállaló tanárai között van két informatikus, két matematika tanár, és öt angol tanár.

„Ön szerint ezek nem fognak tudni azonnal elhelyezkedni? Többet fognak keresni, mint itt bármikor. Ez most nem az a szituáció, amikor ők diktálnak” – mondta Papp László.

Bánhidi Emese

Legnépszerűbb cikkeink