Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Jó pálinkaszakértő nem terem minden bokorban

Létrehozva:

Bírák az országos pálinka- és törkölypálinka versenyen, Kecelen 2014. május 26-án | Fotó: MTI / Bugány János

Nem elég, hogy valaki szereti a gyümölcsből készült párlatot, jó szimat, ízérzékelés, az ízekre való emlékezni tudás is szükséges.

Persze a hivatásos pálinkabírák minden érzékszerve kifinomult már, de az sem mindegy, mit érez egy-egy kortyban a pálinkaszerető fogyasztó.

Az ősz hagyományosan a pálinkafesztiválok szezonja. Nincs olyan hétvége, hogy ne botlanánk bele, és olyan, magára valamit is adó város sincs, ahol ne vonultatná föl a pálinka lovagrend a helyi termés legjavát. Legutóbb, szeptember 8-10. között Nyíregyházán rendezték meg a legnagyobb pálinkamustrát, az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyt, amelyre több mint háromszáz pálinkával nevezett 33 kereskedelmi főzde. Már megvannak a győztesek, de egyelőre nem publikus a névsor.

A zsűri ítéletét sok elő- és háttérmunka előzte meg, nem is minden jelentkező indulhatott a megmérettetésen. Csak az adóraktári engedélyesek, és a pálinkát, törkölypálinkát forgalmazó kereskedők nevezhettek. A pálinkákat először a NÉBIH vetette alá egy laboratóriumi vegyvizsgálatnak, és csak azután következett az érzékszervi bírálat.

Az idén 26 képzett, profi bíráló választotta ki az ország legjobb pálinkáját. A versenyt a bírálók több napos tréningje és vizsgája előzte meg. Akik végül átmentek a rostán, azok egy 20 pontos, nemzetközi rendszer szerint zsűriztek.

Minden pálinkát három, egymástól független szakértő bíráló minősített, öt jellemző alapján. Pontozták a pálinka ízének és illatának tisztaságát, az ízek és illatok karakterét, harmóniáját. A három szakértő minősítését összesítették, és bronz, ezüst vagy arany minősítést ítéltek meg. Ha eltérőek voltak a vélemények, akkor további két bírálót is bevontak az értékelésbe.  

Amikor megvannak az alkategóriák, akkor az arany minősítésűek közül kiválasztják a kategória győzteseket, ők lesznek az év champion díjasai. Legvégül a kategória győztesek mérkőznek a Magyarország legjobb pálinkája címért.

Az országos versenyt szervező Pálinka Nemzeti Tanács kezdeményezésére Nyíregyházán az amatőr pálinkakedvelők közül a bírálat iránt érdeklődőket ingyenes kurzuson edukálták az igazi pálinkára. Arra, hogy felismerjék a párlatok hibáit, és minőségi különbséget tudjanak tenni az egyes tételek között.

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny eredményhirdetésére idén is a Parlamentben kerül majd sor. Nemcsak a verseny folytatódik, hanem remélhetőleg a pálinkakedvelők ingyenes kurzusa is. Végtére is a főzdék nem egymásnak, nem is önmaguknak készítik a pálinkát, hanem a fogyasztóknak.

Szikora Katalin

Legnépszerűbb cikkeink