„Kint a pályán kiélhetem minden rejtett vágyamat”

A női jégkorong-válogatott csapatkapitányával, Gasparics Fannival beszélgettünk szakmáról, életpályáról, egyetemről és egy új karrierről.

Számított arra, hogy ennyi pontot termel?

Abszolút benne volt a pakliban. Mindig úgy kell nekimenni egy világversenynek, hogy mindent ki akarsz hozni magadból és bíznod kell magadban. 2013 és 2018 között az öt év orosz légióskodás sokat adott az önbizalmamnak, az edzők, csapattársak és a párom is támogatott. Sokat fejlődött a mentális oldala a pályafutásomnak. Csak egy példa: a csehek elleni meccsre úgy is kikorizhattunk volna a jégre, hogy jó, nagyon jó az ellenfél, csoda, ha ki tudunk jönni a harmadunkból, vagy úgy, hogy igen, meg tudjuk verni őket. A meccs első felében kicsit inkább előbbi volt jellemző, viszont az utolsó 26 percben átkapcsoltunk: megmutatkozott a mentális erő, harmadot tudtunk nyerni a csehek ellen, ami önmagában is nagy szó. Ebből kell építkezni. Végül megszorongattuk őket, csak 4–2-re kaptunk ki. Előbbi igaz az egyéni teljesítményemre is, sokat fejlődött a hozzáállásom. A csapatkapitányi karszalagot is megkaptam, így még fontosabbá vált, hogy mentálisan a csúcson legyek, hiszen nem csak önmagamért, hanem egy egész csapatért is felelek. Összességében örülök ennek az 5 pontnak, amivel hozzá tudtam járulni a válogatott sikeréhez, de maximalistaként sosem vagyok teljesen elégedett.

A BME-n, vegyészmérnöki karon végez, ráadásul nappalin. Hogy tudja ezt klubcsapatával, a MAC-cal, válogatottal, edzésekkel, meccsekkel és utazással összhangba hozni?

Három és fél éves a képzés, most kezdem az utolsó szemesztert, januárban kaphatok BSc-diplomát. Minden félévben más az órarendem, előfordult olyan, hogy reggel elmentem egy szárazedzésre, majd irány az egyetem, utána egy jeges edzés, és a napot egy újabb órával zártam. Eddig mindent sikerült összeegyeztetnem, minimális hiányzással oldottam meg a kettőt. Egyéni tanulmányi rendet is követhetek, így néhány tantárgy esetében rugalmasabb időpontban vizsgázhatok.

Mik a tervei egy ilyen erős diplomával? A vegyészi pályát is párhuzamosan akarja futtatni a jégkoronggal?

Nem gondolom, hogy olyan sokáig benne lennék még a sportban. Ráadásul nőként, pláne a hokiban ez még inkább lerövidülhet. Leginkább a kozmetikai ipar, illetve a sport miatt a legális táplálékkiegészítők világa érdekel.

Honnan jött a kozmetikumok iránti érdeklődés?

A szépségápolás külsőleg és belsőleg is érdekel. Utóbbi alatt a gyulladáscsökkentők, vitaminok bevitelét értem. Engem ez a világ mindig is vonzott, a gimi utolsó éveiben sminkelést is tanultam. Miután a tantárgyak közül a matek és a kémia érdekelt a legjobban, a vegyészmérnökire jelentkeztem, majd egy ismerős megjegyezte: hú, de jó, Fanni, sminkelni is megtanultál, vegyészmérnök is leszel, majd magadnak keverheted a kozmetikumokat. Elgondolkoztam, hogy ez mennyire szuper lenne! A kemény jégkorong mellett ilyen tipikus csajos, sminkelős típus vagyok, így ez lekötne engem.

Ahogy említette, csajos, mégis egy nagyon kemény sportot választott. Nincs ebben ellentmondás?

A jégkorong hatalmas szenvedély, 19 éve űzöm. Sokat segít, mert a pályán felszabadulok, rengeteg adrenalint ad, amelyre gyerekkorom óta nagy szükségem van. Gyerekként állandó mozgásban voltam, ugráltam a bútorokon, szóval a szüleim örültek, hogy rendszeresen sportolok. Kint a pályán kiélhetem minden rejtett vágyamat és a fölös energiáimtól is megszabadulhatok. Egy nehéz nap végén az szabadít fel, ha egy keményet edzhetek és mindent kiadhatok magamból. Nincs olyan hangulati állapot, amikor ne imádnám. Erő, gyorsaság, száguldás, ugyanakkor észjáték és taktika is a hoki. Mámorító érzés, amikor a csapattársakkal összhangban cicázhatsz az ellenféllel, átláthatsz kombinációkat, szép figurákat valósíthatsz meg, vagy amikor beérik a kemény munka gyümölcse.

Milyen pályaképe van egy női jégkorong-játékosnak? Meg lehet ebből élni?

Nem igazán.

Ez mit jelent? Lehet ebből albérletet, számlákat és kosztot fizetni?

Ennyi belefér, de még ez sem biztos. Úgy talán igen, hogy másokkal bérelsz egy lakást, a teljes rezsi és kaja éppen kijöhet egy fizetésből, de stabilan nem lehet félretenni belőle. Én csak a saját pénztárcámat látom, de én szerencsés helyzetben vagyok, van egy párom (férje Garát Zsombor válogatott jégkorongozó – a szerk.) és egyetemi ösztöndíjam. De az en bloc elmondható, hogy ez nem egy életpályamodell. Az nem működik, hogy valaki mindent erre tesz fel, mert egyszer abbahagyja a hokit nem lesz tartaléka és azt sem tudja, mihez kezdjen utána. Persze, van egy-két szuper játékos, aki évtizedekre kitolja a pályafutását, a finneknél gyakoribb, ha valaki 35-40 között még játékosként aktív marad. Megjegyzem, amikor Oroszországban játszottam, volt egy 47 éves csapattársam, akinek már a lánya is a csapatban szerepelt, brutális, nem hittem el, hogy van ilyen, hiszen ő még anyukámnál is idősebb. De természetesen ez nem jellemző, 18-20 éves játékosokban sokkal több az energia, rutinnal ugyan sok minden kompenzálható, de fizikálisan már semmi sem ugyanaz. Éppen ezért még fiatalon kell egy olyan szakmát kitanulni, amiből később meg lehet élni. Soha nem gondoltam azt, hogy nekem csak a jégkorong létezik, később pedig majd lesz valami. Mindig tudatosan építettem az életemet.

Nyáron két magyar játékost is draftolt az amerikai női bajnokság, az NWHL, önt a Minnesota Whitecaps vitte el. Mi a helyzet ezzel a tengerentúli karrierrel?

Jelenleg semmi. Ez elég váratlanul ért, még pontosan most sem tudom, mit takar, mert két nappal a bejelentés előtt kaptam egy e-mailt a Minnesota Whitecaps edzőjétől, amit nem tudtam hova tenni, annyira új ez az egész. Én márciusban már megállapodtam a MAC-cal a következő szezonra, az egyetem miatt egyébként sem terveztem külföldre menni.

Ilyen ambíciókkal másik sportágban is befuthatott volna. Nem mondták, hogy siker- és anyagi szempontból is jobb lett volna egy másik sportot választani?

Szoktunk poénkodni a lányokkal, hogy rossz sportot választottunk, mert például a kézilabdázókat sokkal jobban megfizetik, illetve az olimpiai részvétel is sokkal könnyebb, éremre is nagyobb az esély. Nagyon kis ország vagyunk, hoki nem a legnagyobb erősségünk, de egy pillanatig nem bánom, hogy hétévesen ezt kezdtem el. Sokat kaptam tőle, így nem bánom, hogy nem ebből fogok megélni, a másik karrierem kezdetét is várom. De amit innen kaptam, az minden pénznél többet ér.

Boros Tamás / 168.hu