Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elhunyt Jean-Paul Belmondo

Létrehozva:

Jean-Paul Belmondo 2016-ban | Fotó: AFP / Joel Saget

A francia filmes újhullám, a Nouvelle Vague ikonikus színésze, egy történelmi generáció legendás filmalakja 88 éves volt.

Emmanuel Macron miniszterelnök úgy fogalmazott: „nemzeti kincset vesztettünk el.”

Belmondo 1933-ban született, Neuilly-sur-Seine-ben, igazi francia művészcsaládba: édesapja Paul Belmondo szobrász-, édesanyja Sarah Rainaud-Richard festőművész volt. Gyerekkorában a boksz volt a szenvedélye, ennek is köszönhetjük jellegzetes orrát, amit a legendák ellenére nem egy meccsen, hanem iskolai verekedésen törtek be. Előbb a bohóc hivatás, később a színészet vonzotta, és harmadik próbálkozásra fel is vették a párizsi Színművészeti Főiskolára 1952-ben. 

Kezdetben nehezen kapott lehetőséget, nem bíztak benne a rendezők, majd az első nagy szerepét Jean-Luc Godard adta neki az 1960-as Kifulladásig című, spontán párbeszédekkel, az utcán forgatott filmjében (az amerikai Jean Seberg oldalán), ami azonnali áttörést hozott számára. Hamarosan az egyik legismertebb arca lett az 1950-es, 60-as években a csúcsát élő francia újhullámos filmes mozgalomnak, amiben Godard és a vele rokonlelkű filmesek (Francis Ford Coppola és Martin Scorsese munkásságára is nagy hatást gyakorolva) különleges narratív és stilisztikai eszközöket bevetve forradalmasították az európai filmgyártást. Több mint 80 filmben játszott élete során, leggyakrabban határokat átlépő, kockázatvállaló, zsivány figurákat (például a Szabadlábon Velencében és az Ászok ásza című filmekben), ragaszkodva ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, saját maga forgassa le a legveszélyesebb jeleneteket. Láthattuk őt őszinte drámai szerepben (Két nap az élet) és ellenállhatatlan sármőrként (A profi, Cartouche, Bolond Pierrot), többször pedig legendás francia színészek, Alain Delon, Jean Gabin, Catherine Deneuve, Annie Girardot, Sophie Marceau és olasz ikonok, Sophia Loren és Claudia Cardinale zseniális partnereként. Bár számos nőügye volt, amiket a francia sajtó alaposan kitárgyalt, négy gyermeke (három lánya és autóversenyző fia) a két hosszabb házasságából született.

“Egyszerre volt csodálatos és rettenetes, mert én láttam benne az embert, a barátot, akire oly sokan vágytak, de volt benne egy igazi szörnyeteg, egy nagyon nehéz személyiség” – emlékezett meg róla Godard. Delon könnyek közt búcsúzott barátjától, akivel a Borsalino forgatása után komolyan összevesztek, mégis évtizedeken át ragaszkodtak egymáshoz. “Összetörtem. Mi voltuk a francia mozi két ikonja. Szörnyen fáj az elvesztése” – mondta a ma 85 éves sztár a francia Europe 1 csatorna híradójának.

Legnépszerűbb cikkeink