Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Százezer magyar nem kérte a másik oltását

Létrehozva:

Annyi vakcina érkezett már Magyarországra, amivel a teljes lakosságot be lehetett volna oltani, mégis döcögve halad az oltási program, sokan már a második oltásról is lemondtak.

A leszállított – felhasznált vagy még készleten lévő – vakcinák számát tekintve hazánk világelső. A 24.hu számításai szerint tavaly év vége óta 18,9 millió dózis érkezett hazánkba, amivel a 9,77 millió magyarból 9,725 milliót be is tudnánk oltani. Ez 99,6 százalékos arányt jelent. Ha ezekkel a vakcinákkal csak a felnőtt lakosságot oltanánk, akkor 120 százalékos lenne a lefedettség, azaz a teljes felhasználás mellett is jelentős mennyiség maradna az augusztus 1-jétől már kérhető harmadik oltásra.

A második a listán a leszállított vakcinákat tekintve egyébként Izland, amely a felnőtt lakosság 99 százalékát tudja beoltani, harmadik Ciprus 94,3 százalékkal, mögötte Dánia 91,1 százalékkal áll.

A legfrissebb adatok szerint a beoltottak száma hazánkban 5 636 894 fő, közülük 5 475 471-en már a második oltásukat is megkapták. Az oltási kedv azonban nem növekszik, naponta mindössze pár ezren döntenek úgy, hogy beoltatják magukat. A múlt héten például mindössze 27 ezren kaptak koronavírus elleni védőoltást, de sokan a második dózisukat már sem veszik fel. 95 970 embernek lett volna augusztus elsejével bezárólag esedékes a második oltása Magyarországon, viszont nem adatta be azt.

A három legfőbb ok, amiért lemondtak a második vakcináról, hogy az illető csak a védettségi igazolványra pályázott, amit az első oltás után meg is kapott, így a másodikat már nem vette fel, vagy beteg volt a második oltás napján, így nem tudta azt felvenni. Esetleg fél a mellékhatásoktól.

Az Európai Betegségvédelmi és Járványügyi Központ (ECDC) által vizsgált harminc európai uniós, illetve az Európai Gazdasági Térségbe tartozó ország közül az egy oltást megkapó felnőttek arányát vizsgálva már csak a középmezőny végén, a 18. helyen állunk. A második oltást tekintve viszont egyelőre még így is csak öt ország (Izland, Dánia, Írország, Málta és Belgium) előz minket.

aradi péter

(Kiemelt kép: DIMÉNY ANDRÁS)

Legnépszerűbb cikkeink