Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Portugáliában lelt új otthonra Aj Vej-vej

Létrehozva:

Aj Vej-vej a Forever Bicycles című installációja előtt | Fotó: AFP / NurPhoto / Pedro Fiuza

Portugáliában találta meg új hazáját Aj Vej-vej, a hat éve önkéntes száműzetésben élő kínai kortárs művész.

Előtte hosszabb ideig élt, alkotott és tanított Berlinben és Cambridge-ben is, ahová a fia még egyetemre jár – csakhogy egy fontos dolog végig hiányzott az életéből: a napfény.

A megosztó, kíméletlenül kritikus alkotó egész életét, munkásságát és szabadságát is feláldozta azért, hogy az emberiség legégetőbb problémáiról, köztük az elnyomó politikai rendszerekről, a kulturális sztereotípiákról és a globális menekültválságról beszéljen. Művei egyszerre sötétek és optimisták, látnokiak és szatirikusak, erős, zsigeri reakciókat váltanak ki. Nem egyvásznas művész, a filmtől a szobrászaton és a fotóművészeten át számos formában, sokszor a határterületeken alkot. 

A napokban nyílt meg Lisszabonban élete eddigi legnagyobb kiállítása: a Rapture (Elragadtatás) 40 ezer négyzetméteren, a Cordoaria Nacional kiállítóközpontban, ahol 80 munkája látható. Köztük az egyik legújabb, legmonumentálisabb installációja, a Forever Bicycles (2021) 900 egyforma acélbicikliből, amivel (immár sokadszorra) a kerékpárok kínai kultúrában betöltött szerepe előtt tiszteleg. Kiállították az ikonikus Law of The Journey-t (2016) is, a 16 méter hosszú, koromfekete gumicsónakot, amiben menekültek szintén fekete gumiból készült szoborcsoportja utazik. Emellett bemutatja már új hazájában, Portugáliában született műveit is, amiket a hagyományos portugál népművészeti technikákkal alkotott.

„Vettem egy házat Portugáliában, a pandémia kezdete óta itt élek. Az ok egészen egyszerű: itt sokat süt a nap. Politikai menekültként, miután elhagytad a hazádat, átértékelődik benned, hol vagy otthon. Most ösztönösen döntöttem, mert szeretem a napos helyeket. Ha kitárom az ajtót, látom a napot, ha kinyitom az ablakot, akkor is látom a napot, és nem vagyok depressziós, mert rá tudom bízni magam a természetre. A nap nagylelkűen gondoskodik rólunk emberekről, csak a városban élve hajlamosak vagyunk észre se venni ezt. Most a természetben élek, nem hiányzik a városi nyüzsgés. Az én koromban, 64 évesen már vágyik az ember egy kis egyedüllétre” – mesélte a művész egy brit napilapnak adott interjúban.  

Kínában most is legalább tíz év börtön várna rá, ha hazatérne, ezért minden egyes alkotására – legyen kicsi vagy egészen grandiózus – úgy tekint, hogy ez lehet a legutolsó, ezért is igyekszik mindent beleadni. Az idén novemberben jelenik meg saját kezűleg írt memoárja, az 1000 év öröm és bánat, jelenleg ennek az utolsó simításain dolgozik a napfényes Portugáliában.

Bálint Orsolya

Legnépszerűbb cikkeink