Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Globális oltási stratégiát jelenthet be Biden

Létrehozva:

Fotó: AFP / Saul Loeb

Az Egyesült Államok 500 millió adagot vásárol a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, hogy a következő két évben megossza a rászoruló országokkal.

Az amerikai sajtó az ügyet ismerő, nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva írt erről.

Sajtóinformációk szerint a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció „drámai módon kívánja fokozni erőfeszítéseit a világ lakosságának beoltására”. A Washington Post szerint az elnök várhatóan a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján, a délnyugat-angliai Cornwallban, Carbis Bay városában jelenti be hivatalosan a tervet.

Biden szerdán indult el európai körútjára, amely hivatalba lépése óta az első külföldi útja. Péntektől részt vesz a G7-csúcstalálkozón, majd ellátogat a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i ülésére Brüsszelbe, végül Genfbe utazik, ahol négyszemközti találkozón vesz részt orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal. Az elnök utazása előtt újságíróknak azt mondta, hogy útja során egy globális oltási stratégiát készül bejelenteni.

A New York Times szerint az erre a célra beszerzett 500 millió adag vakcinát két év alatt mintegy 100 országba juttatnák el. Idén 200 millió adagot, 2022-ben pedig a fennmaradó 300 milliót osztanák szét.

Joe Biden a múlt héten ismertette az amerikai vakcinaelosztó kezdeményezés első szakaszának részleteit, amelyek értelmében 19 millió adag oltóanyagot kap a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés, hatmillió adagot pedig az Egyesült Államok szövetségesei és partnerei.

Az Egyesült Államok összesen 80 millió adag vakcinát ajándékozna el június végéig, ami az országban fel nem használt oltóanyagok 75 százaléka. A fennmaradó 25 százalékot Washington vésztartalékként tárolná, és szükség esetén közvetlenül megosztaná szövetségeseivel és partnereivel. Az Egyesült Államokban jelentősen csökkent a koronavírus elleni vakcinák iránti kereslet, miután a felnőtt lakosság több mint 63 százaléka megkapta már az első adagot valamelyik oltásból.

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint körülbelül 11 milliárd oltásra lesz szükség ahhoz, hogy a világ népességének 70 százalékát beoltsák a Covid-19 ellen. Szakemberek rámutattak arra, hogy jelenleg óriási a különbség a fejlett országok és a rászoruló országok oltási adatai között. Példaként azt említették, hogy amíg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a lakosság több mint fele már legalább az oltás első dózisát megkapta, addig az afrikai emberek kevesebb mint 2 százalékáról mondható el ugyanez.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink