Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Felfüggesztették az eljárást az elitklubok ellen

Létrehozva:

Fotó: EPA / Laurent Gillieron

Egyelőre biztosan nem zárnak ki senkit a Bajnokok Ligájából.

Az Európai Labdarúgó Szövetség további értesítésig felfüggeszti a Szuperliga-alapítás miatt a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus ellen folyó fegyelmi eljárást, míg az angol Premier League hat „szakadár” klubja kollektíven elfogadta az összesen 21,6 millió fontra rúgó bírságot.

A Real Madrid, a Barcelona és a Juventus korábban egy spanyol bírósághoz fordult, amely megállapította, hogy a svájci székhelyű Európai Labdarúgó szövetség (UEFA), illetve a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem büntetheti meg őket, és erről a madridi bíróság értesítette a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságot is. Ugyanakkor az UEFA szerint a klubok – mivel nem voltak hajlandóak lemondani a Szuperliga-projektről – eltiltás előtt állnak.

„Az UEFA fellebbviteli testülete úgy határozott, hogy további értesítésig felfüggeszti az eljárást” – áll a szövetség szerdai közleményében.

Április 19-én a két spanyol és az olasz elitklub mellett további kilenc – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és az AC Milan – jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását. Néhány napon belül a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével mindenki visszalépett, miután az UEFA, a FIFA és a futballvilág más befolyásos személyiségein kívül állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése és az UEFA-tól független új sorozat beindítása ellen. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.

Május 12-én az UEFA szigorú szankciókat kilátásba helyezve fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, és miközben a kilenc visszalépővel békét kötött, a renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai kupasorozatokban való részvételt, így akár ki is zárhatják őket a Bajnokok Ligájábólból. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a játékosok szereplését a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.

A Premier League hat érintettje a „jóakarat gesztusaként” elfogadta, hogy egyenként 3,6 millió font (1,45 milliárd forint) bírságot fizet, a liga pedig bejelentette, hogy a befolyó összegből szurkolói és közösségi programokat, valamint nem professzionális labdarúgó tevékenységeket támogatnak.

Ezen kívül a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham abba is beleegyezett, hogy ha a jövőben a Szuperligához vagy ahhoz hasonló, zártkörű ligához próbálnának meg csatlakozni, akkor 30 pont levonással és 25 millió font (10 milliárd forint) bírsággal sújtják őket.

A Premier League közleményében jelezte, hogy a hat klub szívből bocsánatot kért szurkolóitól, a rivális csapatoktól, a ligától és az Angol Labdarúgó Szövetségtől (FA).

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink