Kiemelt hírek
Spanyol kedd a BL-ben
Bár a címvédő Chelsea a rendes játékidőben ledolgozta kétgólos hátrányát és továbbjutásra állt a Real Madrid vendégeként, hosszabbítás után mégis a spanyol csapat jutott elődöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A másik ibériai alakulat, a Villarreal pedig nem akármilyen bravúrt vitt véghez, a Bayern Münchent búcsúztatta.
A reménytelennek tűnő helyzetben pályára lépő Chelsea már negyedóra elteltével megadta az alaphangot a madridi mérkőzésnek azzal, hogy Mason Mount felére csökkentette a hazai pályán összeszedett hátrányt, így innentől nyílttá vált a párharc. A második félidő elején aztán Antonio Rüdiger egyenlített összesítésben, és még nem volt vége: a londoni Kékek a 75. percben álltak először továbbjutásra, amikor Timo Werner volt eredményes. Ezt követően Thibaut Courtois bravúros védéssel tartotta meccsben a Realt, aminek azért lett jelentősége, mert tíz perccel a vége előtt Rodrygo lövésével szépített a királyi gárda, ezzel így hosszabbításra mentette a helyzetet. A ráadásban a Londonban mesterhármast vágó Benzema döntötte el a csatát: a francia középcsatár a Chelsea elleni négy góljából a harmadikat szerezte fejjel.
A másik negyeddöntős párharcban a Bayern München a várakozásoknak megfelelően nagy fölényben futballozott, de komoly ziccerig nem jutott a szervezetten védekező Villarreallal szemben. A vendégek védelmét végül Robert Lewandowski törte fel egy pontos lövéssel a második félidő elején, így a lengyel csatár már 13 találattal vezeti a góllövőlistát a Bajnokok Ligája mostani kiírásában. A Villarreal jószerivel kizárólag a védekezésre összpontosított, amivel a bajorok nem tudtak mit kezdeni, hiába birtokolták közel kétszerannyit a labdát. A hajrában ráadásul a szórványos kontrák egyikéből a nigériai Samuel Chukwueze révén a Villarreal megszerezte meg az elődöntőt érő gólt. A Sárga Tengeralattjáró becenevű gárda 2006 után másodszor szerepelhet a legrangosabb európai kupasorozat legjobb négy együttese között.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol) 2-3 (0-1, 1-3, 2-3).
Továbbjutott a Real Madrid 5-4-es összesítéssel.
Bayern München (német)–Villarreal (spanyol) 1-1 (0-0)
Továbbjutott a Villarreal 2-1-es összesítéssel.
A negyeddöntő szerdai mérkőzései:
Liverpool (angol)–Benfica (portugál) – Az első mérkőzésen: 3-1.
Atlético Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) – Az első mérkőzésen: 0-1.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt